Akcióprogram segíti a környezetvédelmi ipar külföldre jutását



2007. január 26-án Persányi Miklós, környezetvédelmi és vízügyi miniszter, Rétfalvi György, az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. vezérigazgatója, Dr. Kovács László, a Környezetvédelmi Gyártók és Szolgáltatók Szövetségének (KSZGYSZ) elnöke valamint Dr. Vass Ilona, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) megbízott vezetője írták alá azt az együttműködési megállapodást, melynek célja olyan akcióprogram kidolgozása és megvalósítása, ami a magyar környezetvédelmi ipar külpiaci terjeszkedését segíti.

A szakminisztérium kezdeményezte együttműködés főbb területei a külgazdasági tevékenység összehangolt fejlesztése, az üzleti együttműködési lehetőségek feltárása és elsősorban a magyar gyártók és szolgáltatók termékeinek piacra jutásának elősegítése, a magyarországi környezetvédelmi befektetések ösztönzése.

A résztvevő felek szándékai szerint a megalakuló Környezettechnológiai Külgazdasági Munkacsoport a stratégiai irányok és erőforrások összehangolását, a Környezettechnológiai Külgazdasági Fórum pedig a folyamatos információcserét biztosítja majd. Mindezek mellett a Külpiaci Információs Rendszer online formában segíti majd a magyar környezetvédelmi vállalkozások célpiacokra jutását, naprakész tájékozódását a külföldi fejlesztési programokról, pályázatokról, rendezvényekről, illetve az azokon való részvételi lehetőségekről; egyúttal biztosítja a magyar környezetvédelmi vállalkozások és innovatív technológiák külföldi bemutatását.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium az akcióprogramban katalizátorként működik, az ITDH az exportlehetőségek felkutatásában és közvetítésében, exportcélú promóciós kiadványok kivitelezésében, illetve üzletember-találkozók szervezésében vállal szerepet, míg a KSZGYSZ a fejlett környezetvédelmi technológiák, eljárások hazai terjesztését helyezi előtérbe az iparági export kiterjesztésének támogatására, az NKTH pedig pályázatai révén ösztönzi az iparágban tevékenykedő vállalkozások kutatás-fejlesztési tevékenységét.

Rétfalvi György, az ITDH vezérigazgatója az együttműködési megállapodás aláírásán hangsúlyozta: Az ITDH jelenleg is kiemelt figyelmet fordít a környezetvédelmi háttériparra, tőkekihelyezési célú programjain több környezetvédelemmel foglalkozó cég is részt vesz, Euro Info Központja pedig kiemelt területként tanácsadással, üzleti partnerközvetítéssel, üzletember-találkozók szervezésével segíti a szektorban dolgozó vállalkozásokat. A vezérigazgató biztos abban, hogy az ITDH budapesti központja, regionális irodái és a külgazdasági szakdiplomaták pontos információkkal és gyakorlati segítséggel tudják a jövőben is támogatni a külpiacra lépő környezetvédelmi vállalkozásokat.

A környezettechnológiai iparban Magyarországon mintegy 2000 vállalkozás tevékenykedik, 2006-ban összesített árbevételük csaknem 30 százalékos növekedést ért el az előző évihez képest. Ezzel párhuzamosan azonban a környezettechnológiai ipar exportjából származó árbevétel stagnál. Mindezek szükségessé teszik a környezetvédelmi ipar külpiaci terjeszkedését segítő akcióprogram kidolgozását és megvalósítását.

Menedzsment Fórum





Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
[ 2012-05-22 ] Cséfalvay: az adóváltozások az összhangban vannak - wizesg
" CséFalvy keményen kezd hozzáhülyülni a két főnökéhez..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.