Akkumulátorháború várható a jövő autópiacán



A világ egyik legnagyobb autóshowján, a detroiti kiállításon több olyan újdonságot mutattak be, ami arra utal, hogy az autógyártó cégek közötti verseny egyik fő frontja az elkövetkező években az akkumulátorok fejlesztése lesz.

Minél nagyobb teljesítményű és minél tartósabb, minél több feltöltést lehetővé tevő akkumulátorok kifejlesztésére fognak törekedni a világ vezető autógyárai - írta a The Christian Science Monitor azzal kapcsolatban, hogy az elektromos és vegyes hajtású, vagyis hibrid autóké a jövő.

A világ vezető autógyártó vállalata, az amerikai General Motors elnök-vezérigazgatója, Richard Wagoner személyesen mutatta be a közönségnek vadonatúj fejlesztésű elektromos autójuknak, a Chevrolet Voltnak a prototípusát. A kocsi érdekessége, hogy - a tervek szerint - egy egyszerű háztartási konnektorból is fel lehet majd tölteni.

A Chevy Voltba sokkal nagyobb villanymotort helyeztek el, mint amekkora az egyik fő rivális, a Toyota immár legendás hibridjében, a Priusban üzemel. A Volt papíron negyven mérföldet képes megtenni villamos árammal, és a végsebessége száz mérföld óránként.

Ahhoz azonban, hogy az amerikai cég megnyerhesse az elektromos autógyártás versenyét, előbb egy másik kihívásban, az akkumulátorok fejlesztése terén kell a japán cégeket leköröznie. A három vezető amerikai gyártó, a GM, a Ford és Daimler-Chrysler ötszázmillió dolláros ötéves szövetségi támogatásért folyamodott egy akkumulátorfejlesztési programhoz.

A szakértők első lépcsőben olyan akkumulátort szeretnének kifejleszteni, amellyel negyven mérföldet lehet megtenni és több ezerszer újra lehet tölteni komolyabb meghibásodás nélkül. A telepre 150 ezer mérföldes, tíz évre szóló garanciát kívánnak nyújtani. A kutatások jelenleg olyan lítium-ion akkumulátor fejlesztése körül összpontosulnak, amilyeneket a mobiltelefonokban és a laptopokban használnak. Gépkocsikba szerelt változataik kétszer nagyobb kapacitásúak lennének, mint a mai hibridautókban alkalmazott nikkel-fémes telepek. Ugyancsak kutatások folynak bizonyos kondenzátoros technológia irányában.

A GM a közelmúltban kötött együttműködési szerződést két vezető elemgyártóval, a Johnson Controls és Cobasys céggel, valamint partnervállalataikkal.

Walter McManus, a Michigani Közlekedéskutatási Intézet gépjárműelemző osztályának vezetője rámutatott: az igényelt nagy teljesítményű akkumulátorok technológiája még a jövő zenéje, nem arról van szó, hogy már csak a kereskedelmi bevezetés van hátra.

A Michigani Egyetem szakértője, Ann Marie Sastry a nagyra törő gyártói elképzeléseket borúlátóan ítéli meg. Szerinte a konnektorból feltölthető autós akkumulátortechnológia kidolgozásától még olyan messze van az emberiség, mint attól, hogy állandó települést létesítsen a Holdon.

Ma még a lítium-ion telepek biztonsága is kívánnivalót hagy maga után (ezt a típust fejleszti a Toyota is). A Sony cég tavaly 9,3 millió laptopos akkumulátort volt kénytelen visszahívni túlhevülés, tűzveszélyesség miatt.

A detroiti autóshowról sugárzott hétvégi tudósításban a CNN hírtelevízióban elhangzott, hogy a hibrid autók forgalmazása tavaly némileg visszaesett. Nem zárják ki, hogy a vegyes üzemű járművek helyett a dízel hajtású kocsik előtt áll olyan karrier a tengerentúlon, mint amilyent Európában befutottak, ahol ma már nagyjából minden második személyautó benzin helyett gázolajjal megy.

MTI/Menedzsment Fórum





Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
[ 2012-05-22 ] Cséfalvay: az adóváltozások az összhangban vannak - wizesg
" CséFalvy keményen kezd hozzáhülyülni a két főnökéhez..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.