Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Alkoholos karácsonyi partik: sokba kerülhet a macskajaj
A dolgozók a közös rendezvényeken nemcsak a hangulatot emelhetik az alkoholfogyasztással, de egyben a feszültséget is levezetik. A túlzott italozás azonban nemcsak év közben, de még a karácsonyi rendezvényeken is több kárt okozhat, mint hasznot.
A brit cégvezetők is tudják, hogy egy jól megszervezett karácsonyi parti - a közös ünneplésen túl - a dolgozók megjutalmazását is jelenti, egy hosszú átdolgozott év után. Idén karácsonykor azonban az Egyesült Királyságban a legfontosabb kérdés az alkohol beiktatása, vagy elhagyása az ünnepi menüből. Nemrég vezették be ugyanis azt a rendeletet, hogy az eddig egységesen 11 óráig nyitva tartható pubok és italboltok mostantól akár non-stop is üzemelhetnek. Alkohol terén ugyanis a brit munkavállalók sem mutatnak sokkal nagyobb önmérsékletet, mint magyar honfitársaik.
Nagy-Britanniában - az ünnepi szezonon kívül - a cégek mintegy 46 százalékának voltak már problémái alkoholizáló munkavállalóik miatt. A brit dolgozók 13 százaléka fogyasztott már illegális szereket, ami azt jelzi, hogy nem hagyhatják figyelmen kívül a problémát a munkaadók. Azok a vezetők, akik húzódoznak a karácsonyi partik szervezésétől, leginkább az alkohol negatív hatásaival érvelnek.
A vállalati bulik állandó résztvevője ugyanis az alkohol, amelynek túlzott fogyasztása számos kellemetlenség velejárója. A hangulat emelkedésével párhuzamban a viselkedési szabályok is lazulnak. Az ital hatása azonban a józanabb kollégák szemszögéből kényelmetlen, de rosszabb esetben úgy érezhetik, hogy zaklatják őket az alkoholos befolyásoltság alatt lévő kollégáik.
Több munkajogi eset elindítója volt már céges karácsonyi ünnepség, ahol a felperes a vállalati rendezvényen elszenvedett sérelmei miatt indíttatott eljárást. Ez pedig - ítélettől függetlenül is - rossz hírbe hozza a vállalatot. A törvény előtt a karácsonyi rendezvények munkahelyi tevékenységnek minősülnek, így a vállalatot is terhelheti a felelősség a történtekért.
A FirstAssist munkaegészségügyi szervezet felmérése szerint mintegy 14 millió munkanap veszteség van egy évben az Egyesült Királyságban alkoholra visszavezethető okok miatt. Becslések szerint ez 2 milliárd font kiesést jelent a brit gazdaságnak. Ezért még inkább fontosnak tartják, hogy a munkaadók pontos szabályokat alkossanak a karácsony közeledtével minden egyéb céges rendezvényre - ahol nem az irodai szabályok a mérvadók - az alkohol- és drogfogyasztással kapcsolatban.
Ausztriában is fontos problémának tartják a munkahelyi kábítószer- és alkoholfogyasztást, mivel az nemcsak az egyénnek, hanem a vállalatoknak és az egész gazdaságnak okoz károkat. Az alkoholisták tizenhatszor gyakrabban hiányoznak a munkahelyükről, két és félszer gyakrabban betegszenek meg, és három és félszer gyakrabban éri őket munkahelyi baleset.
A kamara elnöke szerint az osztrák vállalatoknak munkanaponként közel 2,9 millió euró veszteséget okoznak ilyen károk, ami egész Ausztriára kivetítve évente 730 millió euró. Az alkoholizmus gyakran a szakember elvesztéséhez vezethet, hiszen tapasztalt munkatársaktól kell megválni.

Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Regõs u., Budapest XI. ker, 10 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Elõpatak u., Budapest XI. ker, 12 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 800 000 Ft
Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Gyöngyösi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 94 500 Ft / hónap
Kiadó ipari ingatlan 1111 Budapest XI. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Hollán Ernõ u., Budapest XIII. ker, 79 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró







