Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Államháztartási hiány: hogyan is állunk valójában?
Míg a Pénzügyminisztérium (PM) szerint az államháztartási deficit tavaly 40 milliárd forinttal lett kedvezőbb a prognosztizáltnál, addig az uniós módszertan alapján végzett számítás azt mutatja: a teljes hiány 550 milliárd forinttal haladja meg a PM előzetes várakozásait. Az mfor.hu Heti Diagram sorozata ezúttal az Ecostat elemzését közli.
Január 17-én a PM végleges számokat közölt az államháztartás 2005. évi helyzetéről. Eszerint a deficit mintegy 40 milliárd forinttal lett kedvezőbb a tárca prognózisánál, sőt még jelentősebb a "túlteljesítés" a költségvetési törvényben szereplő összeghez viszonyítva.
Mindezek után talán nehezen értelmezhetők az elmúlt hónapokban megjelent pesszimista elemzői és piaci kommentárok a költségvetés helyzetéről. A felületes szemlélődő számára paradoxnak tűnő helyzet megoldásához a módszertanon keresztül vezet az út.
A PM által közzétett és fent hivatkozott számok ugyanis nem az uniós módszertan szerint értendők. Az más megközelítést alkalmaz: például sokkal szigorúbbak a magánszektor bevonásával megvalósuló állami beruházások elszámolásai (lásd: autópálya-finanszírozás) vagy a privatizációs bevételek megjelenítése (lásd Budapest Airport Rt. privatizációja).
Az Eurostat tavasszal és ősszel is felülvizsgálja egy ország előző évi költségvetését, és rányomja a bélyegét az általuk elvárt módszertan szerinti deficitre. Előzetes becslések azt mutatják: ezen számítási rend szerint az államháztartás teljes hiánya a GDP 7,4 százaléka körül alakul, ami mintegy 550 milliárd forinttal haladja meg a PM előzetes várakozásait, illetve az Európai Bizottságnak korábban "beígért" összeget. A költségvetés helyzetével kapcsolatos aggodalmak tehát alapvetően ebből erednek.
A helyzetet tovább árnyalja, hogy az Európai Bizottság elismeri a nyugdíjreform keretében tett lépéseket, és a kötelezően magán-nyugdíjpénztárakba fizetett összegeket - amelyek tehát kiesnek a költségvetésből - "jóváírja". Ezt a kedvezményt azonban csak bizonyos megkötések mellett adja meg.
A két legfontosabb kitétel, hogy csak 2009-ig élhetünk a lehetőséggel, s addig is évről évre csökkenő mértékben.
Attól függ, honnan nézzük Számításaink szerint míg 2005-ben a GDP 1,3 százalékára rúgott a figyelembe vehető hiánycsökkentő tétel, addig 2008-ra ez a GDP 0,6 százalékára olvad. Mindez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a 2005. évi "valós" 7,4 százalékos hiányt kell lecsökkenteni 2008-ra 3,6 százalékra, hogy - az akkor még figyelembe vehető nyugdíjkorrekcióval együtt - "átcsússzunk" a léc alatt. Három év alatt összesen a GDP 3,8 százalékát kell megtakarítani, ami megközelíti az 1000 milliárd forintot.
Fontos tehát ezt is figyelembe venni, és ajánlatos az uniós módszertan és korlátok mellett kiszámolt megtakarításhoz méretezni az államháztartási hiány csökkentésére vonatkozó elképzeléseket.
Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Regõs u., Budapest XI. ker, 10 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Elõpatak u., Budapest XI. ker, 12 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 800 000 Ft
Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Gyöngyösi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 94 500 Ft / hónap
Kiadó ipari ingatlan 1111 Budapest XI. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Hollán Ernõ u., Budapest XIII. ker, 79 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró







