Állásinterjú pénzért: mindent bevetnek az elkeseredett munkakeresők


Fizetni az állásinterjúért, parkokban hirdetni magunkat: ilyen és ehhez hasonló módszerekkel próbálkozik külföldön néhány álláskereső, aki a válság miatt vesztette el munkáját. A krízis miatt sokat romlott a munkavállalók helyzete: a cégek itthon is gyakran hivatkoznak a krízisre - például a béralku során, sokszor indokolatlan esetben is.

Csak álmodozhatunk - hátrányból indulunk a béralku soránCsak álmodozhatunk - hátrányból indulunk a béralku során

Sok hazai cég hivatkozik a válságra, amikor az állásinterjún béralkura kerül a sor, akkor is, ha a pénzügyi helyzete ezt nem indokolja. Egy biztos: a krízis megnehezíti a jelentkezők életét. Az mfor.hu összegyűjtötte, milyen technikák segíthetnek most az álláskeresőkön.

Mivel a pénzügyi válság miatt megnőtt a jelentkezők száma egy-egy állásra, a cégek igyekeznek a fizetéseket lejjebb vinni – mondta lapunknak Hegymegi Orsolya, a Grafton Recruitment vezető tanácsadója. Míg egyes vállalkozások a krízis okozta terheket nyögik, addig sok cég éppen az előnyeit élvezi: erre hivatkozva kerülhetnek előnyösebb helyzetbe a béralku során.

Ugyanakkor a jelentkezőket sem kell félteni: akadnak olyanok, akik azt mondják munkaadójuknak, hogy a válság miatt küldték el őket ahelyett, hogy bevallanák: nem jöttek ki a főnökükkel vagy szakmailag nem feleltek meg.

Segíthetnek a kreatív módszerek

A most állást keresők tehát egyáltalán nincsenek könnyű helyzetben. Bár nálunk még a legtöbben a hagyományos módszerekben bíznak, a tengerentúlon már sokan a legvégső eszközökhöz nyúlnak, hogy álláshoz jussanak. Mint például az a befektetési bankár, akiről a Forbes.com számol be: miután kirúgták a munkahelyéről, 11 hónapig keresett munkát. Próbálkozott ismerősökön, munkaerő-közvetítő cégeken keresztül, és e-mailben is küldözgetett önéletrajzokat.

Végül, elvesztve türelmét kiállt egy parkba egy magára aggatott hirdetőtáblával, amin ez állt: tapasztalattal, diplomával állást keresek. Itt osztogatta önéletrajzát az arra járó cégvezetőknek. A média felkapta a sztorit, és három napon belül az amerikai gazdaság új arcának nevezték az illetőt. Nem sokkal később egy New York-i könyvelőiroda alkalmazta őt.

Keressük 2009 Legjobb Főnökét

Egy munkanélküli ingatlanügynök szintén az utcára ment hirdetni magát. Nyakába egy táblát akasztott, amelyen ez állt: fizetek egy állásinterjúért. Az élelmes álláskereső még egy website-ot is szerkesztett www.buyaninterview.com címmel. Két napon belül nagyjából ezren kattintottak a honlapra, így dúskált az ajánlatokban a merész ügynök.

Bár bizarrul hangzik, végül is logikus az elgondolás, hiszen valószínűleg azt vette számításba, mennyire utálják a cégvezetők az interjúztatást: időt kell szánni rá, ott kell ülniük vagy húsz percen keresztül, miközben nagyjából három perc alatt eldöntik, akarják-e alkalmazni a jelöltet.

Vannak sikertelen próbálkozások is

Bár valakinek bejön, azért vigyázni kell ezekkel a szokatlan módszerekkel: a vezetők 52 százaléka amatőrnek titulálja ezeket, míg csak 34 százalék fogadja el - abban az esetben, ha a stílus nem szorítja háttérbe a kapott információkat.

Van, aki kimondottan lejáratta magát egy ilyen próbálkozással: Sean Young színésznő egyszer ismeretlenül berobogott egy Warner Brothers stúdióba egy házi készítésű Macskanő jelmezben egy rosszul kitervelt ajánlattal, miszerint lefoglalja magának a szerepet az 1992-ben forgatott Batman visszatér című filmben. Tim Burton rendező teljesen elképedt ezen. A szerepet végül Michelle Pfeiffer kapta meg.

Akadnak nálunk is élelmes álláskeresők: a Grafton állásközvetítő cég például kapott olyan ajánlatot, amelyben a jelentkező közölte: húsz százalékkal olcsóbban vállal munkát a válság miatt. Egy másik pályázó pedig egy csomag kávét ajánlott fel annak a vállalatnak, amely hajlandó őt alkalmazni...

Kevesen keresnek most jobb fizetésért állást

Hegymegi Orsolya szerint egyértelműen rosszabb helyzetre kell számítani a munkakeresőknek: hosszabb ideig tarthat, míg számukra megfelelő állást találnak. Változtak a munkahelyváltás indokai is: kevesebben vannak, akik a jobb fizetés reményében keresnek új állást.

A tanácsadó tapasztalatai szerint eddig leginkább fizikai munkásokat küldtek el a krízis negatív hatásai miatt. Pénzügyi területen még nem tapasztalható nagy mozgás, nagyobb leépítésekre inkább az év végén lehet számítani. A pénzügyi szakemberek, könyvelők nincsenek nagy veszélyben, hiszen az ő munkájukra szükség van rosszabb gazdasági környezetben is. A marketingeseknek, back office területen dolgozóknak viszont nagyobb félnivalójuk lehet – fűzte hozzá.

Kovács Zita

Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.