Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Álláskeresés a mobilon: a jövő vagy múló szeszély?
Miközben az álláshirdetések piaca egy évtized alatt teljesen megváltozott, az újabb fordulat kapcsán még számos kérdőjel adódik a soreo.biz elemzése szerint. Az okostelefonok térnyerésével ugyanakkor a számítógép helyett könnyen lehet, hogy a mobilunkon fogunk állást keresni a jövőben.

A legjobb edzésmenő 1 millió, a győztes 10 milliót kap befektetésre!
Tanuljon és nyerjen velünk!
Ahogy az álláskeresésben az internet felváltotta az apróhirdetéseket, hamarosan úgy lép majd a mobiltelefon az internet helyére az. Legalábbis ezt állítják a mobil toborzás (mobile recruitment) elkötelezett hívei. Valóban?
- 2020-ra a mobil lesz az internetezés elsődleges eszköze,
- A mobilfelhasználók száma Magyarországon több mint kétszerese internetezőkének,
- Lényegében minden mobilfelhasználó használja az SMS-t,
- Egyre nagyobb az internetezésre is alkalmas telefonok aránya, csökken a mobilinternet ára,
- A alacsonyabb árkategóriákban is egyre több okostelefon érhető el.
A mobil álláskeresési piac a felsorolt meggyőző érvek ellenére sem pezseg még, de apróbb buborékok már látszanak.Az eddig megismert megoldások lényegében 4 csoportba sorolhatók:
1. Mobil weboldalak. A böngészésre is alkalmas telefonok terjedésével logikusnak tűnik az állásportálok (job boards) és a vállalati karrieroldalak “mobilbaráttá” tétele. A mobilra alkalmazott oldalak általában ugyanazokat a funkciókat nyújtják, mint a webes változatok, vagyis leginkább az állásajánlatok közzétételére és a jelentkezés elküldésére alkalmasak. (Utóbbira csak bizonyos megszorításokkal, amire később térünk ki.)

Számolja ki mennyi adót és járulékot fizet 2011-ben jövedelme után! Bérkalkulátor 2011
2. Önálló alkalmazások. Már ma is számos (általában ingyenes) alkalmazás érhető el iPhone-ra, de az egyéb telefonokra készült alkalmazások száma is folyamatosan növekszik. Többnyire jól átgondolt, könnyen használható és szép programok, hátrányuk leginkább az, hogy elkészítésük egyedi fejlesztést igényel, ezért drágák. Nem véletlen, hogy egyelőre csak a legnagyobb, tőkeerős, folyamatosan nagyszámú új munkavállalót kereső cégek kísérleteznek velük.
3. A jó öreg SMS. Újra be kell látnunk, hogy ismert korlátai ellenére az SMS a legáltalánosabban elterjed és a legegyszerűbben használható mobil megoldás. Az SMS-ben küldhető értesítés az új lehetőségekről, vagy link, ami egy megfelelő (mobil) állásoldalra vezet. Az indiai Naukri azt is lehetővé teszi, hogy a jelentkezők a hirdetésben megadott SMS segítségével pályázzanak egy állásra. (Ilyenkor a portálra előzetesen feltöltött életrajz automatikus csatolódik a jelentkezéshez.)
Kötelező Bonus fokozatát Cascojába is beszámítjuk!
Cascojából most 1 hónapnyit megspórolhat
4. Mobil vonalkód. Érdekes, hogy a mobiltelefonnal olvasható és “megfejthető” grafikus kódért, a QR kódért mindenki lelkesedik, mindenki a jövő technológiájának tartja…mégis kevesen használják. A QR kód használata lehetővé tenné, hogy a plakáton, szórólapon, újságban, vagy bármilyen más nyomtatott felületen elhelyezett információ azonnal digitális információvá (például mobil weboldalra vezető linkké alakuljon át.
Forrás: soreo.biz

Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Regõs u., Budapest XI. ker, 10 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Elõpatak u., Budapest XI. ker, 12 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 800 000 Ft
Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Gyöngyösi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 94 500 Ft / hónap
Kiadó ipari ingatlan 1111 Budapest XI. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Hollán Ernõ u., Budapest XIII. ker, 79 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









