Gyurcsány cégét is feljelentette a KEHI



A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) négy ügycsoportban, összesen 12 tényállás alapján csalás, sikkasztás, közokirat-hamisítás, hűtlen kezelés, környezetkárosítás és hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűncselekmények gyanúja miatt tett feljelentést a Legfőbb Ügyészségen az alumíniumipari vállalatokat vizsgálva - közölte a hivatal az MTI érdeklődésére csütörtökön.

A közlemény szerint az alumíniumipari társaságokat érintő ellenőrzése során a hivatal elsődlegesen az egyes társaságok privatizációs szerződésében vállalt környezetvédelmi kötelezettségek teljesítését vizsgálta, az ellenőrzés még nem zárult le. A Kehi feljelentései a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-t, a MOTIM Zrt.-t (Gyurcsány Ferenc érdekeltsége), a Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt.-t, a Forrás Nyrt.-t (Leisztinger Tamás érdekeltsége), valamint a közép-dunántúli és az észak-dunántúli környezetvédelmi hatóságokat érintik.
A bűncselekményekkel érintett kár mintegy 1,8 milliárd forintra tehető, amelyből 1,1 milliárd forint összegű kár már bekövetkezett. A Kehi a vizsgálatok során 1,7 milliárd forint összegű, még érvényesíthető állami követelést állapított meg.

A Mal Zrt. privatizációs szerződésével kapcsolatban megállapították, hogy a cég 1997-2010 közötti évekre vonatkozóan mindössze 1,2 milliárd forint értékű környezetvédelmi beruházást tudott számlával igazolni, miközben összesen 4,4 milliárd forint értékű ráfordításról nyilatkozott a privatizációs szerződés alapján az ÁPV Rt.-nek, illetve később a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-nek évente benyújtott beszámolóiban. A Mal Zrt. ezen túlmenően több környezetvédelmi feladatot nem, vagy csak a hatóság által előírt határidőn túl teljesített, a hatósági határozatban foglalt kötelezettsége ellenére nem számolta fel a talajvíz szennyeződését okozó, az inotai telephelyen található veszélyes hulladéklerakót. A környezetvédelmi mulasztások miatt és egyéb jogcímek alapján a Mal Zrt.-t a Kehi számításai szerint mintegy 1 milliárd forint fizetési kötelezettség terheli.

A közlemény szerint a vizsgálat érintette a Mal Zrt.-be beolvadt Inotai Alumínium Kft-t, a korábban a cég tulajdonában álló KÖBAL Kőbányai Könnyűfémmű Kft-t, valamint a Mal Zrt.-vel gazdasági kapcsolatban álló MOTIM Zrt. privatizációs szerződésében vállalt kötelezettségek teljesítését is. 
A hivatal sikkasztás miatt tett feljelentést a Forrás Nyrt. ellen, mert a társaság nem számolt el 66 millió Ft, az államot terhelő környezetvédelmi kárelhárítási feladatok finanszírozása céljából átvett közpénzzel.

A Kehi a DRV Zrt. és a Mal Zrt. között létrejött szerződések tekintetében tárt fel fiktív karbantartási szerződéseket, amelyek alapján a DRV Zrt. az önköltsége alatt értékesített évi mintegy 300 ezer köbméter ivóvizet a Mal Zrt. részére. Ebben az ügyben hűtlen kezelés miatt tettek feljelentést - írták.
 
MTI 




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 14:26 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.