Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Amerikai lapok szerint nehéz idők jönnek Magyarországra
Magyarország az iskolapéldája annak, hogy mi romolhat el, ha egy ország túlzottan a külföldi finanszírozásra támaszkodik - olvasható abban a szerdai elemzésben, amely több vezető amerikai lap elektronikus kiadásában jelent meg.
Kelet-Európa volt kommunista országaiban nagy a félelem, hogy az évtizedes virágzásnak véget vethet a globális pénzügyi válság; Magyarországnak több mélyen gyökerező problémával kell szembenéznie - állapították meg az írás szerzői a térséggel foglalkozó cikkben, amelyet a The New York Times, a The Washington Post és a The Washington Times is lehozott.
Az elemzők szerint a krízis által sújtott piacok és a gyengélkedő forint miatt Kelet-Európában a magyar kormány volt az első, amelyik tárgyalásokat folytatott a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a segítségnyújtás lehetőségéről a helyzet stabilizálása és a feszültségek enyhítése érdekében.
Ez drámai fordulatot jelent, hiszen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy hete még arról beszélt, hogy a globális válság nem fogja közvetlenül érinteni a magyarokat. Napokon belül spekulatív támadás érte a legnagyobb magyar bankot, az OTP-t, ami eladási hullámot váltott ki a budapesti értéktőzsdén, a forint zuhant.
Az írás felhívja a figyelmet arra, hogy a magyar hitelszerződések többsége devizaalapú, többnyire svájci frankban és euróban jegyzik; a magyar háztartásoknak és vállalatoknak több mint 62,3 milliárd dollárnyi olyan hiteltartozásuk van, amelyek külföldi valutához kötöttek.
A kelet-európai országok gazdasági kilátásait számba vevő cikk emlékeztet arra, hogy a kommunizmus bukása után a Nyugat ezeket az államokat a bankok és más állami intézmények privatizálására sarkallta. A térségben így most zavart okoz, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia, továbbá más országok éppen ahhoz az eszközhöz folyamodnak, amelyről őket lebeszélték: az állami intervencióhoz.
"Ez a válság megmutatta, hogy nincs éles választóvonal a kapitalizmus és a szocializmus között" - fogalmazott iróniával Zeljko Kardum, a zágrábi tőzsde szóvivője. S bár a kelet-európai tőzsdék ezen a héten magukhoz tértek, nehéz idők következhetnek még azokban az országokban, amelyek a legnagyobb haladást érték el, mióta a kommunista uralmat két évtizede lerázták - olvasható az írásban.

Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Regõs u., Budapest XI. ker, 10 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Elõpatak u., Budapest XI. ker, 12 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 800 000 Ft
Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Gyöngyösi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 94 500 Ft / hónap
Kiadó ipari ingatlan 1111 Budapest XI. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Hollán Ernõ u., Budapest XIII. ker, 79 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









