Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Amikor nem csak a fejétől bűzlik a hal
Azt hiszem, nem kell bemutatnom a jelenlegi siralmas helyzetet. Az ország gazdasági válságban van, a régi rendszerből örökölt pénznyelők a mai napig pörögnek. A reformok egy helyben állnak, már ha egyáltalán vannak.
(Mfor-montázs) A problémákra a megoldást jeles és kontár szakemberek egyaránt keresik. De vajon hogyan reagál minderre a magyar átlagember?
Most ne is tegyünk különbséget adófizetők és feketemunkások, vagy éppen munkavállalók és nyugdíjasok között. Egy régi barátom kedvese lesz az átlagember. Dolgozik. Még szeretne tanulni is. Szombat éjszaka kis társaságunkban tudtam meg véleményét, és egyben barátaiét is. "Egyáltalán nincs szükség reformokra. Húsz éve is voltunk nehéz helyzetben, akkor is megoldódott." (Megjegyzem, akkor öt éves lehetett.) Tehát eldobta a felelősséget magától!
Ennyi. Ezt lehet hívni Pató Pál effektusnak. Vagy akár magyar felfogásnak. Minek tegyünk bármit is, majd lesz valami! Így igaz, lesz valami. Valami mindig lesz.
De nem érdemes csak őt hibáztatni. A politikus ugyanazon fajta. Minek tegyünk bármit is? A fizetésem, juttatásom megkapom. Ha gond van, rámutatok a másikra, és csak kimagyarázom magam. Hölgyeim és uraim, ez a mi országunk.
s_

Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Regõs u., Budapest XI. ker, 10 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Elõpatak u., Budapest XI. ker, 12 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 800 000 Ft
Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Gyöngyösi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 94 500 Ft / hónap
Kiadó ipari ingatlan 1111 Budapest XI. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Hollán Ernõ u., Budapest XIII. ker, 79 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró







