Áprilisig nem tárgyalna a bérekről az új BKV-vezér



A BKV Zrt. szakszervezetei ragaszkodnak a bértárgyalások mielőbbi megkezdéséhez, annak ellenére, hogy a cég új vezérigazgatója konkrét időpont megjelölése nélkül elutasította a szakszervezetek tárgyalási indítványát.

Nemes Gábor, a buszágazat több ezer dolgozóját képviselő Budapesti Közlekedési Szakszervezeti Szövetség elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a múlt héten kedden levélben kezdeményezték a bértárgyalások január 9-i megkezdését. E napra, a tárgyalások elé időzítve egy "bemutatkozó találkozóra" is meghívták az új vezérigazgatót.

A szakszervezeti vezető emlékeztetett arra, hogy már novemberben is kezdeményezték az előző vezérigazgatónál, hogy decemberben kezdjék meg a bértárgyalásokat. A cég igazgatósága akkor ehhez nem járult hozzá.

Nemes Gábor közölte, hogy a kollektív szerződést, s az annak részét képező bérmegegyezést évente meg kell újítani. Utalt arra is, hogy a múlt év második felében, illetve januártól számos olyan intézkedés történt országosan, ami a munkavállalókat hátrányosan érinti.

Meglepőnek tartja az elnök a vezérigazgató és a tulajdonos önkormányzat vezetőinek kijelentését, hogy az üzleti terv ismeretében döntsenek a bérügyekről, hiszen évek óta bevetett gyakorlat a BKV-nál, hogy a bértárgyalásokat januárban kezdik. Az üzleti terv csak májusban véglegesül, a szakszervezetek számára azonban elfogadhatatlan, hogy áprilisig-májusig várjanak a bértárgyalásokkal.

Az érdekképviseleti vezető konkrétumok megjelölése nélkül leszögezte, "következményei lehetnek" annak, ha a cégvezetés az időhúzás szándékával halasztani akarja a bértárgyalásokat.

MTI/Menedzsment Fórum





Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 14:26 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.