Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Aquaparkot épít egy magyar befektető Horvátországban
A horvátországi Split közelében letették az alapkövét a régió első aquaparkjának, amelyet mintegy 8,5 milliárd forintos beruházással a magyar Margaritum cég épít - közölte csütörtökön a horvát t-portal internetes lap.

• "Határtalan sikerek" – magyar menedzserek, és vállalatok nemzetközi porondon
• "Válságban is növekszünk, aki mer, az nyer" - módszerek, tapasztalatok átadása
• "Vállalati jövőkép" – Vállalatvezetők lépései, tervei az előrejelzések tekintetében a 2012-es évre vonatkozóan
A portál szerint Zlatko Zevrnka, a dalmáciai autópálya mellett fekvő Dugopolje önkormányzati vezetője elmondta: a Splittől mintegy 15 kilométerre fekvő településen épülő 120 ezer négyzetméteres szórakoztató komplexum nemcsak Horvátországban, de a régióban is az első lesz. A parkban hullámzó mesterséges folyót, számos csúszdát - amelyek legnagyobbika 30 méter magas -, továbbá szállodát és éttermeket építenek, majd a tervek szerint a második szakaszban egy akváriumot is kialakítanak.
A vízi szórakoztató központ a nyári szezonban 120-150 dolgozót, szezonon kívül pedig mintegy 50 embert foglalkoztat. Egy-egy nyári napon átlagosan napi 5 ezer látogatóra számítanak.
Az építkezés novemberben kezdődik, addig befejeződnek a régészeti munkálatok, amelyek során 4.500 éves őskori sírokat tártak fel.
Nemes Antal Ferenc, a Margaritum igazgatója a 220 millió kuna (mintegy 8,5 milliárd forint) értékű beruházással kapcsolatban közölte: a jövő év májusában nyíló aquapark Dalmácia turisztikai vonzerejét növeli majd.
Dugopolje önkormányzatának honlapja szerint 2010 októberében a szintén magyar tulajdonú Primatum Alapkezelő jelentette be a beruházás terveit.
MTI

Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Regõs u., Budapest XI. ker, 10 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Elõpatak u., Budapest XI. ker, 12 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 800 000 Ft
Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Gyöngyösi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 94 500 Ft / hónap
Kiadó ipari ingatlan 1111 Budapest XI. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Hollán Ernõ u., Budapest XIII. ker, 79 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









