Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Aranyba és nemesfémbe invesztálnak a befektetési alapok
Kedvelik az arany és nemesfém befektetéseket a világ nagy befektetési alapjai - derül ki a Bloomberg hírügynökség elemzéséből.
Az arany árának jó egy évtizede tartó emelkedése a részvényeknél és kötvényeknél magasabb hozam reményében fokozta a befektetők érdeklődését a tőzsdén jegyzett arany-fedezetű befektetési jegy "SPDR" befektetések iránt, ami számbeli rekordot ért el 2010 decemberében.
Az arany ára a részvényárfolyamokhoz képest több mint háromszoros emelkedéssel érte el tavalyi rekordját. Az arany árának emelkedése az elmúlt hat évből ötben haladta meg a részvényárfolyamokét.
A Soros Fund Management LLC. befektetési alapkezelő 0,5 százalékkal növelte SPDR Gold Trust részvény befektetéseit 2010 negyedik negyedévében. Az alap birtokában tavaly december végén több mint 4,7 millió SPDR Gold Trust részvény volt, a világ legnagyobb SPDR befektetője, a Paulson & Co. tulajdonában pedig 31,5 millió.
A Bloomberg számításai szerint jelenleg több mint 88,6 milliárd dollárra tehető a tíz legnagyobb arany fedezetű SPDR befektetésekbe helyezett összeg, még azután is, hogy a decemberi készletcsúcs után tonnában számítva 4,5 százalékkal csökkent a fedezetül szolgáló arany mennyisége.
Az azonnali (spot) aranyár 2010 december 7-én unciánként 1.431,25 dolláron érte el történelmi csúcsát. A mostani ár ennél mintegy 4 százalékkal alacsonyabb.
Szárnyal az arany ára, zuhan az olaj? Kakaót venne, vagy kávét adna el? Üzleteljen az mfor traderrel, és profitáljon az árfolyamok változásából!
A 27 milliárd dollárt kezelő Soros Fund Management LLC. SPDR Gold Trust befektetéseinek értéke tavaly december végén 655 millió dollárt tett ki az amerikai értékpapír felügyeletnek (SEC) benyújtott jelentés szerint, ami a 8,5 százaléka volt a SEC jelentésekben szereplő összes 7,7 milliárd dolláros arany befektetési jegy vagyonnak.
A 100 millió dollárt meghaladó eszközt kezelő alapoknak negyedévente kell beszámolniuk a SEC-nek Amerikában jegyzett részvény, opció és átváltható kötvény befektetéseikről. A beszámolók nem tartalmazzák a nem-amerikai értékpapír befektetéseket és a forgóeszközöket.
BAMOSZ: csökkent a befektetési alapok vagyona áprilisban
BAMOSZ: 58,3 milliárd értékben vásároltak vissza zártvégű részvényalapokat márciusban
Bamosz: február vesztesei is a pénzpiaci alapok voltak
Tovább csökkent a befektetési alapok vagyona januárban
Enyhén csökkent a befektetési alapok vagyona szeptemberben
Bővítené az OBA eszköztárát az alap vezetője
Soros György a valaha legnagyobb "aktíva buboréknak" nevezte az arany befektetéseket az idén januárban tartott davosi világgazdasági fórumon, rámutatva, hogy az arany "meglehetősen ideális" áremelkedési kilátások elé néz, ami "még egy pár évig" is eltarthat.
A Soros befektetési alap befektetései a Vancouver-i Platinum Group Metals Ltd. bányaipari vállalatban 12,7 millió részvényt, azaz 34 millió dollárt tettek ki tavaly december végén, 1,5 millió részvénnyel többet, mint a tavalyi harmadik negyedév végén.
A Platinum Group Metals február elején jelentette be egy dél-afrikai bánya feltárási munkálatainak megkezdését. A bánya 2013-ban kezdi meg a platina, palládium, ródium és arany termelését.
A palládium ára a tavalyi negyedik negyedévben 42 százalékkal, a platina ára 6,8 százalékkal emelkedett.
MTI

Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Regõs u., Budapest XI. ker, 10 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Elõpatak u., Budapest XI. ker, 12 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 800 000 Ft
Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Gyöngyösi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 94 500 Ft / hónap
Kiadó ipari ingatlan 1111 Budapest XI. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Hollán Ernõ u., Budapest XIII. ker, 79 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









