Aranydrágulást jósol a kínai horoszkóp


Távol-keleti, különösen kínai befektetők legalább olyan jelentőséget tulajdonítanak a misztikus jeleknek pénzügyi döntéseik során, mint a tudományos elemzéseknek, így számukra különös fontossággal bír, hogy vasárnap beköszöntött a kínai új év, a tigris éve.

Távol-keleti, különösen kínai befektetők legalább olyan jelentőséget tulajdonítanak a misztikus jeleknek pénzügyi döntéseik során, mint a tudományos elemzéseknek, így számukra különös fontossággal bír, hogy vasárnap beköszöntött a kínai új év, a tigris éve, írja a Napi Gazdaság.

Azzal kapcsolatban, hogy ez mit is hoz majd a tőzsdék számára, eléggé megoszlik a kínai asztrológusok véleménye, két dologban azonban valamennyien egyetértenek: rendkívül volatilis lesz az év és jelentősen drágul majd az arany. Jó év lesz, megéri majd tőzsdézni, de ne tartsuk meg sokáig részvényeinket, inkább aktívan kereskedjünk, gyakran realizáljuk az elért profitot - tanácsolta a Bloombergnek nyilatkozó feng shui szakértő. Lillian Too azonban figyelmeztetett: legyünk különösen óvatosak szeptemberben és októberben, mert ezek a hónapok nem kedveznek a befektetéseknek.


Ez utóbbi kijelentéssel éppen ellentétes véleményen van a feng shuit és a fundamentális elemzést ötvözni igyekvő CLSA kutatóintézet. A CNBC által idézett tanulmányuk szerint ugyanis jó hónap lesz a június, de a legjobban októberben éri majd meg befektetni, ahonnan már az év végéig folytatódik a tőzsdei hegymenet. Tekintve, hogy az új kínai évben a fémelem lesz a domináns, ezért a CLSA az arany drágulását jósolja. Szerintük akár 2000 dollárig is elmehet a nemesfém ára, de várhatóan a többi színesfém, az alumínium, a cink és az ezüst is jól teljesíthet az idén.

A Nasdaq 2000-es összeomlását és a 2008-as általános tőzsdei lejtmenetet is megjósoló - bár tavalyra stagnálást prognosztizáló - Raymond Lo arra hívja fel a figyelmet, hogy a tűzelem is erős lesz az idén, márpedig ennek volt köszönhető a 2006-os és a 2007-es fellendülés is (a 2008-as összeomlás pedig a vízelemnek). A tűzhöz tartozó iparágak, mint a pénzügyek, a szórakoztatás és az energetika ezért különösen jól teljesíthetnek. A tűz jelenléte miatt viszont a faelemű iparágakra rájár majd a rúd, szóval ha hiszünk az asztrológiában, ne fektessünk bútoripari, textil- vagy divatcégekbe, kiadóvállalatokba, de a környezetvédelemmel foglalkozó cégek részvényeit is kerüljük.




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.