Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Árnyékként követik a jobb kommunikációra vágyó főnököt
Rengeteg konfliktust elkerülhetnének a vezetők, ha foglalkoznának kommunikációjuk fejlesztésével. Erre több módszer is létezik, ezek közül egyre többen hisznek a shadow coachingban, amikor is árnyékként követi az illetőt a kirendelt coach egy napon keresztül, hogy megfigyelje, miként bánik a dolgozókkal.
A közvetlen munkatársi viszonyban a kommunikáció hatékonysága jelentősen befolyásolja az olyan területeket, mint a motiváció, a visszajelzés, a csapatszellem kialakítása, az értékek és a jövőkép kialakítása, de közvetett hatása van a munkavégzés hatékonyságára is. A kommunikáció egy olyan képesség, ami tanulható, és gyakorlás által fejleszthető. Alapvetően két dolgot kell megtanulni: hatékonyan beszélni és figyelmesen hallgatni.
A coaching abban tud segíteni, hogy az interperszonális kommunikáció alapszabályait elsajátítsa a vezető. A cél, hogy azok alkalmazásával még érthetőbb legyen, és még jobban használni tudja kapcsolati tőkéjét, aminek fontossága az üzleti élet világában már nem kérdőjeleződik meg.
Több vezető is igényli, hogy a coach üljön be egy általa tartott előadásra, ne szóljon semmit közben, úgy viselkedjen, mint bárki más a hallgatóságból, majd négyszemközt beszéljék meg a tapasztalatokat. Vannak vezetők, akik annyira koncentrálnak a mondandójukra, hogy szinte kizárják maguk körül a világot, így észre sem veszik, hogy többek unják az egészet. Ilyenkor a coachnak nem az a feladata, hogy kémkedjen és a négyszemközti visszajelzéskor azt súgja meg, hogy a vezető mely beosztottját kell "megbüntetni", sokkal inkább abban segít, hogy a vezető feltárja ezen hiányosságát, és abban segítsen fejlődni, hogy jobb előadó legyen.
A legtöbb probléma a nem megfelelő kommunikációból adódik. Lehet, hogy csak nem jól fogalmaztunk meg valamit? Vagy nem vettük észre, hogy beosztottunk bal lábbal kelt fel? Mit lehet ilyenkor tenni?
Alapvető szabályok:
- Fogalmazzunk egyszerűen, és ne legyünk mérgesek, ha elsőre nem értik meg, amit mondunk, hiszen mondandónknak az első alkalommal általában ötven százaléka érkezik el a befogadóhoz. Amikor egy vezető utasítást ad egy feladat elvégzésre, amellett, hogy rendelkeznie kell megfelelő szakmai tudással, ugyanolyan fontos az is, hogy miként kommunikál és milyenek a kapcsolatteremtési készségei.
- Tudjuk, hogy kinek címezzük üzenetünket, ugyanis azt a másik félhez kell „hangolni”. Tegyük fel magunknak a kérdést: figyel ránk a másik fél? Alkalmasak a körülmények, hogy a másik fél befogadja az üzenetet?
- Győződjünk meg arról, hogy az üzenet valóban eljutott-e a másik félhez, és az ért-e célba, amit valóban el akartunk juttatni!
Miben segíthet a coaching?
Coachinggal fejleszthető a vezetői kommunikáció, jelentős javulás érhető el az alábbi területeken: önbizalom, érzelmi intelligencia, társas intelligencia, empátia, saját energia szint - ez a motiválásban fontos-, dicsérni tudás, kritikaadás, figyelmi szintek, aktív figyelés, bizalom kiépítése, kérdezéstechnika, személyes kommunikáció, írásbeli (elektronikus) kommunikáció módja, telefonos kommunikáció.
A kommunikáció fejlesztésének folyamata:
1. Helyzetfelmérés
Először célszerű felmérni, hogy milyen az adott helyzet a vezetőnél: milyen a kommunikációja a munkatársaival, hogyan látja magát és hogyan látják őt. 360 fokos elemzések, mélyinterjú, shadow coaching: ezekkel a módszerekkel olyan finomságokat is megfigyelhetünk, hogy ránéz-e a vezető a beosztottra, amikor beszél vele, tartalmaz-e mást is a kommunikációjuk, mint pusztán egy feladat teljesítésének a megbeszélését.
Az első nagy lépés a kommunikáció fejlesztése terén, amikor beismeri valaki, hogy szüksége van fejlesztésre, és van még mit tanulnia, ami azt is jelenti, hogy a hibáival tisztába kell jönnie.
A Business Coach Szakmai Közösség célja, hogy tapasztalataik és személyes képességeik felhasználásával segítsék a vezetőket. A társaság tagjai empátiával közelednek egy-egy ügyfélhez, ugyanakkor azt is megmondják neki, ha nem megfelelő a nyakkendője, vagy ha változtatnia kell kommunikációs stílusán. Négy kiemelt szakterületen dolgoznak: női vezetőknek adnak tanácsokat, támogatják a fiatal vezetők első kilencven napját, segítenek a projektvezetőknek, IT-menedzsereknek – nekik a tapasztalatok szerint különösen szükségük van coachra.
A megfigyelést végzik…
- minden irányban : hogyan kommunikál felettesével, vele egy szinten lévő kollegáival, illetve beosztottaival és a kívülállókkal (például beszállítókkal, ügyféllel).
- minden vertikumban: írásos anyagaiban (e-mailekben), telefonbeszélgetésekkor, személyes találkozásokkor.
- minden eszközét: verbálisakat és nem verbálisakat egyaránt.
2. Mi az, amit meg kell tanulnia egy vezetőnek?
- empátia, a dolgozók gondolatainak megértése,
- aktív hallgatás,
- a mondandó tartalmának kialakítása attól függően, hogy kinek mondja,
- non-verbális kommunikáció ismerete.
3. Végül, de nem utolsó sorban alkalmazni és gyakorolni kell a tanultakat és visszajelzést kell kérni a fejlődésről.
A shadow coaching előnyei
A shadow coachingot azért érdemes alkalmazni, mert ezzel kívülállóként nagyon jól meg lehet figyelni a vezető kommunikációját minden irányban. Egy vezető, aki ezt a módszert alkalmazta, például egyáltalán nem volt tudatában annak, hogy míg feletteseivel, kollegáival nagyon professzionálisan kommunikál, addig beosztottainál igencsak előjön cinikus, ironikus stílusa, aminek nem örülnek az alatta dolgozók.
A coach rákérdezett erre a vezetőnél, aki elgondolkozott és visszakérdezett: lehet, hogy ezért nem mernek őszinték lenni hozzám a beosztottjaim? Ha nem is varázsütésre, de a felismerést követően rövid időn belül tudatosan figyelt a vezető erre, és pár hét alatt változtatott rajta, így a coachingnak nem csak egy nyertese, a vezető lett, de az egész csapata hálás volt érte.
Oborni Katalin - Komócsin Laura

Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Regõs u., Budapest XI. ker, 10 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Elõpatak u., Budapest XI. ker, 12 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 800 000 Ft
Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Gyöngyösi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 94 500 Ft / hónap
Kiadó ipari ingatlan 1111 Budapest XI. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Hollán Ernõ u., Budapest XIII. ker, 79 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok






Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









