Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Árösszehasonlítót vásárolt a Sanoma
Új tulajdonoshoz került az olcsobbat.hu árösszehasonlító oldalt működtető Selko Kft. A vásárló a Sanoma, mely ezen a piaci szegmensen a kirakat.hu oldallal érdekelt.
A napokban 100 százalékos tulajdont szerzett az Olcsobbat.hu árösszehasonlító oldalt működtető Selko Kft-ben a Kirakat.hu portált is gondozó Sanoma Budapest. A megállapodás értelmében az Olcsobbat.hu megtartja saját nevét, arculatát, és minden jellemzőjét.
A 2005 óta működő Olcsobbat.hu az első boltértékelési rendszerrel felszerelt vásárlást segítő, ár-összehasonlító oldal Magyarországon. Célja, hogy a kínálatában szereplő (elsősorban műszaki, háztartási és szórakoztató-elektronikai termékek) közül a látogató könnyedén megtalálja a legolcsóbbat. A portál egyszerűen, átláthatóan működik, automatizált mechanizmusának köszönhetően pedig önmaga frissíti a kereskedő partnerei által forgalmazott termékek paramétereit, így mindig konzisztens adatokat olvashat a látogató.

A Gemius-Ipsos konzorciumot választotta a az MAKSZ
Megvette a NetLock többségét a 15. leggazdagabb magyar
Ipsos: a magyar internetezők kétharmada használja szórakozásra a világhálót
A világ ötödik legnagyobb gazdasága lehetne az internet 2016-ra
Felvásárolja a Libri a Port.hu-t
Pénzköltésre akarja csábítani a felhasználókat a Facebook játékgyára
Az Olcsobbat.hu havi elérése – a Google Analytics adatai szerint - megközelíti a 350 ezer látogatót. A site 51 ezer termék-adatlapjának nagy része tartós fogyasztási cikkeket takar: laptopokat, netbookokat, LCD televíziókat, háztartási gépeket, de mobiltelefonokat, számítógépes perifériákat és GPS eszközöket is nagy számban találnak az Olcsobbat.hu látogatói.
"A Sanoma Budapest erős hazai és nemzetközi tapasztalattal, tőkeerős háttérrel és komoly értékesítési hálózattal rendelkezik, amelyek révén a tulajdonosok megnyugtató garanciát láttak az Olcsobbat.hu további fejlesztésére" – nyilatkozta Gerentsér Imre, a Sanoma Budapest Újmédiadivízió-igazgatója az Olcsobbat.hu megvásárlásakor. "Az akvizícióval a célunk egyértelműen az e-kereskedelem bővítése. Igen nagy potenciált látunk az internetes kereskedelemben, a piac bővülésében, az erőforrásainkat erre a területre fókuszáljuk. Az Olcsobbat.hu adatbázis-alapon működő ár-összehasonlító oldal pedig a versenytársai közül a legbiztosabb technikai alapokkal és a legnagyobb jövőbeni lehetőségekkel bír" – mondta Gerentsér Imre.
Az Olcsobbat.hu oldal a Kirakat.hu-hoz képest szűkebb termékválasztékot kínál, palettáján elsősorban műszaki, elektronikai termékeket kínál. Rugalmasan működik, igazi innovatív, start up vállalkozás, amely kivételesen erős technológiai megoldásokkal rendelkezik. "Reményeink szerint az Olcsobbat.hu és a Kirakat.hu további folyamatos fejlesztésével igen kedvező szinergiát tudunk elérni az ár-összehasonlító portálok piacán. Az akvizícióval a szegmensben meghatározó piaci súlyt képviselünk az elért közönség tekintetében" - tette hozzá Gerentsér Imre.
Érdekessége, hogy a közelmúltban egy másik árösszehasonlító oldal is gazdát cserélt: az Árukeresőben szerzett többségi részesedést a dél-afrikai Naspers, amely a Vatera akvizíciójával vált itthon ismertté. A dél-afrikai cég ugyanakkor éppen a Sanomától vásárolta meg a Tesz-vesz aukciós portált.

Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Regõs u., Budapest XI. ker, 10 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Elõpatak u., Budapest XI. ker, 12 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 800 000 Ft
Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Gyöngyösi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 94 500 Ft / hónap
Kiadó ipari ingatlan 1111 Budapest XI. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Hollán Ernõ u., Budapest XIII. ker, 79 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









