Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Árván maradnak a rossz hírbe hozott cégek
Szalmonellás csirke, szennyezett szaloncukor, "cinkelt" pirospaprika. A botrányosnak tűnő ügyekről néha kiderül, mindössze a hírlapi kacsák sorát gyarapítják, ám a vállalat egyedül maradhat, ha vélt vagy valós okból szorult helyzetbe kerül. Mfor.hu körkép.
"Nem is emlékszik rá már senki!" - fogalmazott a Candy Plus Magyarország Kft. marketing vezetője, Kepe Zoltán. Az mfor.hu azt tudakolta, mit tehet egy vállalat, ha a múlt heti szaloncukor-ügyhöz hasonlóan megszorongatja a hatóság, illetve a média. Véleménye szerint a fogyasztó már szelektál a felröppenő hírek között, és el tudja dönteni, mit kell valóban komolyan vennie.
[ajanlo=1409][igazitas=right/]A Candy Plus vészhelyzetekre nem rendelkezik forgatókönyvvel, szerencséjükre eddig egy esetben sem kellett erre stratégiát kidolgozniuk. Ám a vezető elmondta, minden eset más és más, így nem is biztos, hogy érne valamit a jól felépített terv. Kepe szerint a vállalat mérete nem indokolja sem a felkészülést, sem azt, hogy érdekvédelmi szervezetekhez csatlakozzanak.
"Csodaszer nincs, a cég ki van téve a médiának és a hatóságnak" - nyilatkozta ezzel egybehangzóan Sánta Sándor, a Bonbonetti Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója. A vezető szerint kell, hogy legyen egy terv a rizikókezelésre, de az érdekvédelmi szerveknek is segítséget kellene nyújtaniuk, amint azt teszik is az információk koordinálásával.
A bajban eltűnnek a "jó barátok"
Ezzel szemben Halbritter Mátyás, az Édességgyártók Szövetségének elnöke úgy véli: "Nem célunk a támogatás, inkább a megelőzésre helyezzük a hangsúlyt". Az érdekvédelmi szervezet
főként a direktívák és az információ-halmazban történő eligazodás terén nyújt támogatást, ám nem felel sem tagjaiért, sem az általuk forgalmazott termékekért. Halbritter szerint a gyártónak saját
magának kell felelősséget vállalnia a problémás ügyekben, utólag különben sem tudnának mit tenni.

Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Regõs u., Budapest XI. ker, 10 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Elõpatak u., Budapest XI. ker, 12 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 800 000 Ft
Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Gyöngyösi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 94 500 Ft / hónap
Kiadó ipari ingatlan 1111 Budapest XI. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Hollán Ernõ u., Budapest XIII. ker, 79 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró







