Mintegy 400 millió forintnyi beruházással, az Európában elemeiben egyedülálló technológiát alkalmazó hang és színkorrekciós stúdiót adott át a Focus Fox Digital Video Stúdió Kft. - közölte a cég.
hirdetés
Szekeres Dénes, a társaság társtulajdonosa elmondta, hogy a mozifilmek hang és képi utómunkálataira komplex módon használható stúdió, elsősorban külföldi filmgyártók bérmunkában Magyarországra kitelepített produkcióinak kínálna szolgáltatást. Ezen kívül magyar filmeseknek és a közép-kelet-európai játék- és reklámfilm gyártóknak nyújtana szerviz szolgáltatás, miután hasonló technológiát a térségben nem alkalmaznak.
A beruházás költségeiből, 63 millió forintot tesz ki az Új Magyarország Fejlesztési Terv vissza nem térítendő támogatása. Szekeres Dénes hangsúlyozta: a három éve indult projekt hajtóereje volt, hogy a filmtörvény módosításaival mára, az unós előírásoknak megfelelően átalakult a filmtámogatási rendszer. Emellett az elmúlt években a magyar filmiparban zajló nagy számú berruházás is ösztönözte a projektet, mint mondta: az itt forgató, csúcstechnológiát alkalmazó külföldi cégeknek ezentúl nem szükséges az utómunkákat más helyszínen végeztetni.
A projekt sikere az adott lehetőségek ellenére bizonytalan, mivel a filmipar erősen konjunktúrafüggő - fűzte hozzá. A Focus Fox Kft. árbevételi adatokat nem hoz nyilvánosságra, a cég társtulajdonosa azonban megjegyezte, a tavalyi forgalom mintegy 15-20 százalékkal maradt el a 2008-as eredménytől. Szekeres Dénes, az idei évi kilátásokról nem bocsátkozott becslésekbe, kiemelte viszont, hogy a társaság a válságot követően is nyereséges maradt.
Az Európai kontinensen egyedülálló superdolby, illetve az Egyesült Államokban használatos Lucas Film követelményeknek eleget tevő új stúdió alkalmas akár 3D-s mozifilmek munkálataira és minden eddig ismert fényelem használatára is. A stúdió kétkomponensű keverőpultján egyszerre két hangmérnök is dolgozhat.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.