Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Átalakul a Startlap vezetése
Nagy Gergely lesz januártól a Startlap portfólió igazgató-főszerkesztője.
Nagy Gergely2012. január 1-jével új feladatba kezd Bognár Bálint, a Startlap jelenlegi főszerkesztője. A szakember a jövőben a Sanoma Media Budapest webshopjainak fejlesztési vezetője lesz. A Startlap főszerkesztői teendőit átmenetileg Nagy Gergely portfólió igazgató veszi át.
Bognár Bálint 2005-ben érkezett a Sanoma Media Budapesthez, és 2007 óta töltötte be a Startlap csoport főszerkesztői pozícióját, ahol a Startlap, Lap.hu, Hírstart, CitroMail, Startlapjátékok, eOldal termékekért felelt. Vezetésével érte el a termékcsoport a napi egymilliós látogatottságot, és jelenleg is tartja második helyét a leglátogatottabb hazai oldalak toplistáján.
A Startlap csoport felépítése ennek következtében átalakul. A főszerkesztői feladatokat egyelőre Nagy Gergely portfólió igazgató veszi át. A Startlaphoz csatlakozik Sipos Róbert vezetőszerkesztőként, aki a többi közt projektmenedzserként a Startlap megújulását segítette. Sipos Róbert 2007 óta dolgozik a Sanománál, ahol senior webfejlesztői, majd projektmenedzseri pozíciót töltött be. Sipos Róbert januártól a Startlap vezetőszerkesztőjeként felel a Startlap jelenleg futó projektjeinek működtetésért, és feladata lesz a jövőben tervezett fejlesztések, innovációk menedzselése.
Nagy Gergely 2010-ben vette át a Startlap lapigazgatói feladatkörét. A főszerkesztői feladatok ideiglenes felvállalásával szeretné a kiadó biztosítani, hogy a Startlap stratégiai tervének végrehajtása folyamatos legyen. Ennek része volt a Startlap szeptember végi megújítása, valamint a Startlap-csoport egyre jelentősebb mobil jelenléte, amit a CitroMail alkalmazások megjelenése is mutat.
További karrier híreket menedzserekről az mfor.hu Menedzserek rovatában olvashatnak.

Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Regõs u., Budapest XI. ker, 10 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Elõpatak u., Budapest XI. ker, 12 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 800 000 Ft
Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Gyöngyösi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 94 500 Ft / hónap
Kiadó ipari ingatlan 1111 Budapest XI. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Hollán Ernõ u., Budapest XIII. ker, 79 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









