Olyan energiaszámlát kell bevezetni, ami minden információt megad a döntéshez, emellett egyszerű, átlátható és összehasonlítható a fogyasztás szempontjából is - mondta Herczog Edit szocialista parlamenti képviselő pénteken az ebben a témában tartott közmeghallgatást követően sajtótájékoztatón Budapesten.
hirdetés
A képviselő kezdeményezte az Európai Parlamentben az egységes számla bevezetését. A 27 uniós tagállam lakosságának 40 százaléka ugyanis elégedetlen a számlákkal, nem kap elég információt a lehetséges döntések meghozatalához.
Herczog Edit emlékeztetett arra, hogy a távközlésben - a bonyolultság ellenére - sikerült egységesíteni a számlákat, sőt azt is sikerült elérni, hogy a gyengénlátók hangzó formában kapják meg a számlát.
A szolgáltatók, a hatóság, a fogyasztóvédők, a kormány és a fogyasztók képviselőinek részvételével tartott meghallgatáson a képviselőasszony tájékoztatása szerint például javaslatot tettek arra, hogy tanítsák a "számla olvasását". A meghallgatáson merült fel az is, hogy a kis- és középvállalkozásoknak, valamint a kisebb közintézményeknek szükségük van segítségre a megfelelő döntéshez, mert nem tudnak energetikust alkalmazni, így nem tudják megtalálni a leginkább költséghatékony energiaszolgáltatást.
A képviselőasszony felhívta a figyelmet arra, hogy az energetikában egyre inkább a beruházások kerülnek előtérbe és változatlan fogyasztói elégedettség mellett ezt nehéz lesz elérni. A fogyasztóknak a döntéshez szükséges tájékoztatása a szolgáltatók érdeke is, mert az EU harmadik energiacsomagjának hatására erősebb lesz a verseny, így fontos lesz, hogy láthatóak legyenek a különbségek - magyarázta Herczog Edit.
Alexa György, a parlament szocialista frakciójának helyettes vezetője, a parlament fogyasztóvédelmi eseti bizottságának elnöke hozzáfűzte: a meghallgatás első eredményeként egy áramszolgáltató felajánlotta, hogy finanszírozna olyan kutatást, amely megmutatná, hogy a fogyasztók mit szeretnének látni a számlán.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
A következő héten megjelenő, várhatóan kedvezőtlen makrogazdasági adatok forintgyengítő hatását az ellensúlyozhatná, ha végre leülnének tárgyalni a kormánnyal a nemzetközi felek - derül ki a Raiffeisen Bank heti elemzéséből.