Áttörés következhet távmunka terén hazánkban


Mintegy tízezer új távmunkahely létesülhet annak a programnak megvalósítása révén, amelyet idén indít a Távmunka Tanács illetve a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal. A programra nagyjából 15 milliárd forint jut - közölte Simon Gábor, az MSZP-frakció szakpolitikusa sajtótájékoztatón.

A távmunka és a rugalmas foglalkoztatás mintegy negyvenezer ember számára biztosít munkalehetőséget, ezen túlmenően kezeli a legfontosabb munkaerő-piaci egyenlőtlenségeket - mondta Simon Gábor, az MSZP-frakció esélyegyenlőségi, foglalkoztatási és civil ügyek munkacsoportjának vezetője budapesti sajtótájékoztatóján hétfőn.

A politikus ismertetése szerint a 2008-tól 2010-ig tartó, a távmunka elterjedését célzó program bérköltsége 12 milliárd forint, míg a program szakmai szolgáltatásainak finanszírozására hárommilliárd forintot biztosítanak.

A távmunka kitörést jelenthet a hátrányos helyzetűek, a rehabilitációban érintettek és a közszférában dolgozók számára - mondta Simon Gábor. A szakpolitikus kitért arra, hogy a távmunka és a rugalmas foglalkoztatás mind a munkaerőpiacon, mind a gazdaságban érezteti hatását.

Simon Gábor a távmunkaprogramról szólva elmondta még, hogy az illeszkedik az Új Magyarország Fejlesztési Tervhez, illetve nem tipikus munkaformaként növelheti a foglalkoztatást.

Mint az mfor.hu előzőleg megírta, Simon Gábor egy korábbi kijelentése szerint a következő hét évben a jelenlegi 4,5 százalékról 8-10 százalékra kellene bővíteni a távmunkában foglalkoztatottak arányát, közelítve az európai uniós 14 százalékos átlaghoz.

Idén két uniós támogatásokat felhasználó program segíti a távmunkában való foglalkoztatást. Egyrészt a gyes, a gyed után munkát vállalók, az ötven év felettiek, illetve más hátrányos helyzetűek, valamint a rehabilitációs járadékban részesülők foglalkoztatását kívánják segíteni ezekkel a programokkal.

A célkitűzés, hogy nyolcezer új távmunkahely létesüljön. A Távmunka Tanács, valamint a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal közösen indítandó programja körülbelül hatszáz vállalkozást kíván megnyerni, de közvetett hatásként, beszállítói cégeknél akár negyvenezer új munkahely is létesülhet.

MTI/Menedzsment Fórum 




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 14:26 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.