Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Áttörés várható a távfoglalkoztatásban
Távolsági munkaszervezéssel sokat lehet nyerni, de ha valaki átgondolatlanul vagy szakszerűtlenül kezd a változtatásba, veszíteni is lehet. A távmunka pedig számos foglalkoztatási problémára megoldást jelenthet.
Távolsági munkaszervezéssel sokat lehet nyerni, de ha valaki átgondolatlanul vagy szakszerűtlenül kezd a változtatásba, könnyen veszíthet is. A távmunka pedig számos foglalkoztatási problémára
megoldást jelenthet.
Nem akadálya a létszám bővítésének, ha egy cég kinőtte telephelyét, és a költségcsökkentés okán sem szükségszerű az elbocsátás, vagy a kiszervezés sem: a cégnek és az érintett embereknek egyaránt
érdeke a távmunka alkalmazása - mutattak rá a Távmunka Szakmai Műhely első rendezvényén, amelyet a héten tartottak.
[ajanlo=210][igazitas=left/]A tapasztalatcsere lehetőségével a rendezvényen számos vállalati vezető, HR-szakember és érdekképviselő élt. A műhelyvitát szervező Magyar Távmunka Szövetség (MTSZ)
honlapjáról elérhetőek lesznek az előadások anyagai és további hasznos információk is többek között arról, hogy eddig hol vált be a távmunka, mi motiválhatja a munkahelyi vezetőket és az érintett
munkatársakat, valamint melyek az igénybe vehető kedvezmények.
A szakértők szerint a hazai gazdaság szereplői meglehetősen későn ismerték fel a távmunka előnyeit, de egy éven belül áttörés várható ezen a területen. Feltételezhető, hogy nem lesz elég a
távmunkára szánt állami támogatás, és célszerű lenne felkészülni a külföldön bevált további ösztönzők alkalmazására is. A távmunkahelyek főbb előnyei, hogy csökkentik a foglalkoztatás költségeit,
valamint javítják a foglalkoztatási arányt a mozgáskorlátozottak vagy a kismamák körében. Ez a foglalkoztatási forma megoldást jelenthet részben a kényszervállalkozások jogviszonyának rendezésére
is. Szakértői becslések szerint ma az összes munkahely 3-4 százaléka távmunkahely.
A Menedzsment Fórum korábban már beszámolt róla, hogy tavaly augusztusban tartotta alakuló
közgyűlését a Magyar Távmunka Szövetség. A szervezet koordinátori szerepet kíván betölteni a gazdasági szereplők, a gazdaságpolitika irányítói, illetve a témában érintett civil és szakmai
szervezetek között, és be kíván kapcsolódni a távmunkát érintő törvényi szabályozás munkálataiba is. A tagok szakmai érdekképviselete mellett szeretne rész vállalni a nemzeti távmunka stratégia
kidolgozásában és végrehajtásában. Nemzetközi kapcsolatain keresztül szeretné elősegíteni a magyar távmunkavállalók bekapcsolódását a nemzetközi gazdasági életbe.
Az idén összesen 800 millió forint áll rendelkezésre a foglalkoztatási alapban kifejezetten a távmunka támogatásra. Tavaly közvetlenül 1.370, az áthúzódó hatásokat is figyelembe véve 2.000
távmunkahely létesült összesen 1 milliárd forintos állami támogatás segítségével. Az idén a Távmunka Tanács becslése szerint legalább ugyanennyi új távmunkahely jöhet létre állami támogatással,
annak hatékonyabb felhasználása révén. 2008-ig pedig akár százezer új típusú távmunkahely jöhet létre a vállalatok saját kezdeményezésére, illetve állami támogatásokból.
MTI/Menedzsment Fórum

Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Regõs u., Budapest XI. ker, 10 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Elõpatak u., Budapest XI. ker, 12 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 800 000 Ft
Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Gyöngyösi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 94 500 Ft / hónap
Kiadó ipari ingatlan 1111 Budapest XI. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Hollán Ernõ u., Budapest XIII. ker, 79 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró







