Hiába a nehéz gazdasági helyzet, a vállalatoknál és a háztartásoknál is jelentkező fizetési nehézség, általában nem az adóhivatal fele halmozunk fel tartozásokat.
A nemzetközi tapasztalatokkal szemben Magyarországon a válság időszakában sem növekszik az adózással kapcsolatos fegyelmezetlenség - mondta az APEH elnöke sajtótájékoztatón szerdán, Békéscsabán. Szikora János elmondta: nem látják, hogy többen végeznének a korábbiakhoz képest engedély, illetve regisztráció nélkül tevékenységet, de nem tapasztalják a bevallások csökkenését sem.
Ami viszont a gazdasági válság következménye, azt érzékeli az APEH is, hiszen a társaságok nyeresége már tavaly is csökkent, és az idei számok is azt mutatják, hogy kisebb nyereséggel számolhatnak a vállalkozásoknál az előző évhez viszonyítva - tette hozzá az elnök.
A válság adózásra gyakorolt nemzetközi hatásairól szólva azt emelte ki, hogy ilyenkor általában megszaporodik a regisztráció nélkül tevékenységet végzők és csökken a bevallást beadók száma, ráadásul kevesebb adót vallanak be, mint amennyit kellene. Mindemellett növekszik a hátralékosok száma is.
A hazai folyamatokról szólva kijelentette: látják, hogy növekszik a hátralékosok száma és a hátralék állománya, de az adóhivatal tapasztalati azt mutatják, hogy amit lehet, azt igyekeznek befizetni, és az adóhivatal is igyekszik végrehajtás keretében befizettetni a hátralékokat.
hirdetés
A gazdasági válság mindemellett arra is "sarkalja" az adóhivatalt, hogy igyekezzen segíteni a túlélésben. Így a korábbiakhoz képest, a törvényes keretek között nagyobb méltányosságot gyakorolnak, adott esetben például hosszabb időre engedélyeznek részletfizetési halasztást.
"Mindenképpen szeretnénk elkerülni, hogy felszámolásba menjenek át a vállalkozások" - szögezte le. Az adóhivatal látja, hogy a hátralék növekedése mellett emelkedik a felszámolási eljárások száma is, ám ez többlet nem az APEH kezdeményezésre történik.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Egy névtelen forrás, aki a Facebook legismertebb játékainak készítőjének, a Zynga-nak volt alkalmazottja, belső információkat tett közzé a cégről egy közösségi hírportálon, a Reddit-en.