Az Airbus 15 százalékos üzemanyagfelhasználás-csökkenést ígér az A320-as családra


Az európai repülőgépgyártó Airbus új motorokkal szállíthatja a népszerű A320-as repülőgépeit 2016 tavaszától. Az egymilliárd eurós beruházással kialakított A320neo fantázianevű típustól 15 százalékos üzemanyag-megtakarítást remél a vállalat.

A választható új motorokat egy közös fejlesztésben a General Motors és a Safran, illetve a Pratt & Whitney szállíthatja. A Toulouse-i vállalat közleményében kifejtette, az elkövetkező 15 évben 4.000 A320neo repülőgép eladására lát piaci lehetőséget. A beruházásról azután született döntés, hogy több új - kínai és kanadai - konkurens is bejelentette, belép az elkövetkező 20 évben 1,7 ezer milliárd dollárosra értékelt repülőgéppiacra.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 14:26 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.