Az Akamai kiterjeszti NetAlliance Partner Programját



Az Akamai Technologies a közelmúltban indította el a NetAlliance Partner Programot, amely segítséget nyújt a rendszerintegrátoroknak, alkalmazás és infrastruktúra szolgáltatóknak és nem utolsó sorban a technológiai partnereknek abban, hogy felhő- alapú megoldásokra támaszkodva felelhessenek meg a piac aktuális kihívásainak. A program egy vezető, bizonyított technológia működtetőit és felhasználóit fogja össze világszerte, akik az online üzleti élet meghatározó szereplői

Miután a felhő-optimalizációs megoldások  első számú szolgáltatójaként ismert Akamai világszerte együttműködést alakított ki olyan élmezőnybeli IT vállalatokkal, mint a HP, Jive Software, Rackspace Hosting, Telefonica vagy a Verizon, következő lépésben a vezető regionális technológiai szolgáltatókkal szövetkezett. (Érintett területek és cégek a teljesség igénye nélkül: Ázsia; Európa, Közel-Kelet, Afrika és Dél- Amerika, Arturai, Boreus, DMX Technologies, Kinmax Technology és a Mikotek International.) 
 
A NetAlliance Partner Program elindításával az Akamai a hardver és szoftver integrátorokat, alkalmazás és infrastruktúra szolgáltató vállalatokat, kereskedelmi és média platform szolgáltatókat célozza meg arra ösztönözve őket, hogy a felhő alapú alkalmazásokat, megoldásokat egyre gyakrabban válasszák ügyfélkörük kiszolgálása során. A program nem titkolt célja, hogy világszerte növelje az elérést az Akamai globális internet platformján keresztül.

A program lehetővé teszi a nyilvános, magán vagy hibrid felhő-piacok integrált megoldásainak használatát, illetve mérhetővé válik általa az üzeti tevékenységből származó bevétel.  Emellett segít csökkenteni a költségeket és hatékonyobbá teszi az adatközpontok megerősítésében végzett munkát, oly módon, hogy az adatforgalom bizonyos részét az Akamaira terhelik. További előnye,hogy a tagvállalatok biztonságos internetplatformot kínálhatnak felhőalapú szolgáltatásaikban, amely egyben kimagasló minőségű és teljesítményű. A NetAlliance Program ezen felül hozzáférést biztosít a piacfejlesztési forrásokhoz és az Akamai képzési programjaihoz.

"Napjaink gyorsan növekvő vállalati igényeivel párhuzamosan az IT szektor döntéshozóinak a lehető legoptimálisabb megoldásokat  kell megtalálnia a cloud computing, a biztonság, a mobil stratégiák és az alkalmazás teljesítmények területén. A NetAlliance Partner Program mindezt elérhetővé teszi" – nyilatkozta Brad Rinklin, az Akamai Globál Marketing részlegének alelnöke.  

Az Akamai jelenleg a digitális media szolgáltatásokra koncentrál, ezért NetAlliance Partner Programját e területre is kiterjesztette: eddig több mint 40 viszonteladó és csúcsmegoldásokat nyújtó partner csatlakozott, beleértve az elmúlt hónapban a szoftver alapú 4Caster alkalmazásokat piacra dobó Envivio-t és a Digital Rapids vállalatot, amely rugalmas hardver és szoftver megoldásaival lehetővé teszi a file-alapú videó és audió formátumok összetett formátummá alakítását mind PC-ék, tabletek, mobiltelefonok és hagyományos televíziókészülékek esetében.





Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 14:26 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.