Az Alkotmánybíróság még az idén dönthet a magánnyugdíjpénztárakról


Szerdán dönthet a magánnyugdíjpénztárakról az Alkotmánybíróság (Ab), miután a téma szerepel a testület két ünnep közötti teljes ülésének napirendjén - derül ki az Ab honlapján megjelent közlésből.

Az Ab szerdai teljes ülésének napirendjén tucatnyi további téma szerepel, köztük a csőd- és felszámolási eljárással, az adózással, a helyi önkormányzati képviselők jogállásával, a választási eljárással, több, az egészségüggyel, illetve egészségügyi adatok kezelésével, valamint az esztergomi, a kaposvári és a Budapest I. kerületi önkormányzatokkal kapcsolatos indítvány.

Az Ab hatáskörei jelentősen változnak január 1-jétől, így a testület előtt fekvő indítványok nagy részéről jövőre már nem dönthetnek.

A magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos indítványokkal már hónapok óta foglalkozik a testület. Az origo hírportál augusztusban arról írt, hogy információi szerint a témáról készített határozattervezet kimondja: azoknak is jár állami nyugdíj, akik pénztártagok maradtak. Továbbá az Ab a törvénynek azt a pontját is megsemmisítené, amely a munkáltatói nyugdíjjárulékot átnevezte nyugdíj-hozzájárulássá.

Ennek azért van jelentősége, mert ha valaki járulékot fizet, cserébe valamilyen szolgáltatásra lesz jogosult, míg a hozzájárulás formálisan adónak minősül, adóért pedig közvetlenül nem jár ellenszolgáltatás. Így a jelenlegi, az Ab által vizsgált törvény alapján hiába fizeti be a munkáltató a közterhet - nyugdíj-hozzájárulást -, alkalmazottja még nem lesz jogosult állami nyugdíjra. Ezzel összefüggésben az Ab tervezete kimondaná, hogy az állami teher elnevezése nem írja felül annak tartalmát, vagyis továbbra is nyugdíjjogosultságot ad a nyugdíjkasszába folyó közteher megfizetése, bármi is legyen annak a neve - írta az origo.

Augusztusban nem hozott döntést az Ab a magánnyugdíjpénztárakról, a testülethez szeptember 1-jén csatlakozott a parlament által akkoriban megválasztott öt új alkotmánybíró.

Az Országgyűlés közben pénteken több ponton változtatott a magánnyugdíj-pénztári tagokra vonatkozó szabályokon a gazdasági stabilitási törvény elfogadásával, egyebek mellett arról is döntött, hogy a magánpénztárban maradók állami nyugdíjjogosultságot kapnak.

Ezt - vagyis annak a szabálynak az eltörlését, hogy aki korábban pénztártag maradt, kilépett a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerből, ezért 2012 januárjától keresetei nem számítanak be a majdani állami nyugdíjába - végül arra hivatkozva kezdeményezte a kormány, hogy mivel a magánpénztártagok által fizetett nyugdíjjárulék az állami nyugdíjkasszába kerül, annak állami nyugdíjjogosultságot kell keletkeztetnie.

A Matolcsy György jegyezte indítvány eredetileg nem tartalmazott a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos rendelkezéseket, azok módosító indítványok elfogadásával kerültek be az előterjesztésbe.

MTI




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 14:26 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.