Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Az Audi nyerte a Zöld Béka díjat
Idén is átadták a Deloitte által létrehozott Közép-Európai Környezeti Jelentés (vagyis "Zöld Béka") Díj elismeréseit. 2009 Zöld Béka díjasa az Audi Hungaria Motor Kft. lett - tájékoztatott a díjalapító cég.
Az Audi Hungaria Motor Kft. kapta a Zöld Béka díjat 2009-ben, míg a második helyen a Magyar Telekom Nyrt., harmadik helyen pedig a Coloplast Hungary Kft. végzett a szakértői bírálat alapján. A 2001-ben létrehozott Zöld Béka Díj eredeti célja, hogy a régió vállalatait felkészítse az Európai Unió környezeti és fenntarthatósági pályázatain való részvételre.
"Az úttörő kezdeményezéssel a hazai és regionális vállalatok szemléletmódjának változásához szeretett volna hozzájárulni Deloitte" - idézi a cég közleménye Reiniger Róbertet, a Deloitte Környezetvédelmi tanácsadás üzletágának igazgatóját.
A díjra a régió bármely országából jelentkezhettek azok a vállalatok, amelyek éves jelentésük részeként, vagy külön környezeti-, fenntarthatósági jelentésben mutatták be környezeti teljesítményüket.
Az idén összesen 27 magyar, 4 szerb és 3 horvát jelentés - pályázat - érkezett a versenyre. A pályázatok minősége alapján a szakértők szerint minden idők legszorosabb versenyét hozta az idei Zöld Béka Díj. Az idei legjobbaknak Szabó Imre környezetvédelmi miniszter nyújtotta át a díjakat.
MTI/Menedzsment Fórum

Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Regõs u., Budapest XI. ker, 10 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Elõpatak u., Budapest XI. ker, 12 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 800 000 Ft
Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Gyöngyösi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 94 500 Ft / hónap
Kiadó ipari ingatlan 1111 Budapest XI. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Hollán Ernõ u., Budapest XIII. ker, 79 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró







