Az EADS áttérne a dollárra


Ezentúl dollárban szeretné fizetni kiadésait az EADS, az európai hadiipari cég eddig euróban számolta el kiadásait, azonban sokat veszített az átváltáson a dollár folyamatos gyengülése miatt - olvasható a BBC internetes oldalán.

Tegnap hozták nyilvánosságra, hogy tavaly egymilliárd eurót veszített a cég a devizaátváltás miatt. A legnagyobb problémájuk az, hogy míg ők euróban számolják el a kiadásaikat, a megrendelőik dollárban fizetnek nekik.

Legközelebb a beszállítói szerződések felülvizsgálatakor az EADS kezdeményezni fogja, hogy a beszállítóknak is dollárban fizessenek, így kiküszöbölhetnék az árfolyamveszteséget - nyilatkozta a vállalat szóvivője a BBC-nek.

Menedzsment Fórum 




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 14:26 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.