Az EKB-nak a módosított jegybanktörvény sem tetszik


Az Európai Központi Bank Kormányzótanácsa december 13-i keltezéssel újabb felkérést kapott a magyar Nemzetgazdasági Minisztériumtól egy módosított törvénytervezet véleményezésére.

A korábban véleményezett törvényjavaslathoz képest a most vizsgált dokumentum már lényeges változásokat tartalmazott, ám még mindig aggályokat ébreszt az EKB Kormányzótanácsának tagjaiban.

Az EKB értesült az alaptörvényhez kapcsolódó olyan új jogszabálytervezetről is, amely lehetővé tenné a törvényalkotók számára az MNB és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete egy szervezetben való összevonását. Ezt a jogszabálytervezetet nem nyújtották be az EKB-nak konzultáció céljából - derül ki a dokumentumból.

Az EKB Kormányzótanácsa aggodalmát fejezte ki a törvénytervezet jegybanki függetlenséget veszélyeztető rendelkezéseivel, különös tekintettel az MNB döntéshozó testületei összetételének állandó változtatására, a Monetáris Tanács tagjai számának növelésére, valamint az alelnökök számának – az MNB igényeinek gondos mérlegelése nélküli – esetleges emelésével kapcsolatban. A dokumentum szerint mindez felveti annak a kérdését, hogy a fenti változtatások alkalmasak-e a döntéshozatali folyamatok hátrányos befolyásolására a jegybanki függetlenségre nézve. 

Szintén kételyeket támaszt az EKB a jegybankelnök függetlenségét érintő rendelkezéseivel szemben. Nevezetesen, hogy olyan új elnök kinevezésével, aki az MNB elnöke fölé rendelt pozíciót töltene be, sérülne az MNB elnökének személyes függetlensége. Ez a Központi Bankok Európai Rendszere alapokmánya 14.2 cikkének a nemzeti központi banki elnökök elbocsátásának lehetséges okairól szóló rendelkezéseit is megszegné.

Az EKB Kormányzótanácsa arra kéri a magyar hatóságokat, hogy konzultációs gyakorlatukat hozzák összhangba az európai uniós jogszabályokkal, és tegyenek eleget az EKB-val való konzultációs kötelezettségüknek. A jegybanktörvény 18 hónapon belüli három jelentős módosítása összeegyeztethetetlen a jogbiztonság elvével.

mfor.hu




Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 14:26 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.