Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Az EKB vezetőivel folytatott megbeszélést Fellegi Tamás és Simor András
Az Európai Központi Bank (EKB) vezetőivel folytatott megbeszélést kedden Frankfurtban Fellegi Tamás, a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel folytatott tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter és Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke - közölte az EKB sajtóosztálya
Az eszmecserén Magyarország gazdasági helyzetéről és az MNB-re vonatkozó törvény "javasolt módosításáról" volt szó - mondta Miltényi Eszter, az EKB sajtóosztályának Ciprusért, Máltáért, Magyarországért, Szlovéniáért és Portugáliáért felelős munkatársa.
A megbeszélésen részt vett Mario Draghi, az EKB elnöke, Vítor Constâncio alelnök, valamint Peter Praet és Jörg Asmussen igazgatósági tag, magyar oldalról pedig Fellegi Tamás és Simor András - tette hozzá.
A tárca nélküli miniszter sajtóirodájának korábbi közlése szerint Fellegi Tamás hétfőn és kedden Németországban folytatja Washingtonban megkezdett előzetes egyeztető körútját. Az EKB vezetősége mellett találkozik Jens Weidmann-nal, a Német Szövetségi Bank (Bundesbank) elnökével, Wolfgang Schäuble szövetségi pénzügyminiszterrel, vezető kormányzati politikusokkal és németországi bankvezetőkkel. Simor András e találkozók közül az EKB vezetőivel folytatott megbeszélésen vesz részt a tárca nélküli miniszter sajtóirodája előző heti közleménye szerint.
Kedden a tárca nélküli miniszter sajtóirodája azt közölte, hogy Fellegi Tamás a németországi programok lezárultával részletes tájékoztatást ad a megbeszélésekről.
MTI

Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Regõs u., Budapest XI. ker, 10 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Elõpatak u., Budapest XI. ker, 12 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 800 000 Ft
Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Gyöngyösi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 94 500 Ft / hónap
Kiadó ipari ingatlan 1111 Budapest XI. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Hollán Ernõ u., Budapest XIII. ker, 79 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









