Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Az EU lekörözte az USA-t az e-hulladék hasznosításában
Az elektronikai eszközök használatában világelső Egyesült Államok meglehetősen hátul kullog az elektronikai hulladékok visszagyűjtésében. Mind a gyűjtésben, mind a szabályozásban jelentősen lekörözte Európa – számol be a Világgazdaság.
Magyarországon alig több mint egy éve működő e-hulladékkezelési rendszer keretében 2005-ben 16 ezer tonna elektronikus hulladékot gyűjtöttek be és hasznosítottak. Az összegyűjtött mennyiség 60 százaléka nagy háztartási gép, 15 százaléka szórakoztató elektronika, ugyancsak 15 százalékra tehető az informatikai és távközlési berendezések aránya, míg a fennmaradó rész kis háztartási gépekből származik.
Felmérések szerint 1997 és 2007 között közel félmilliárd személyi számítógépet cserélnek le az USA-ban újabb modellre. Az ottani környezetvédelmi szervezetek becslései szerint Amerika évente mintegy kétmillió tonna e-hulladékkal terheli környezetét, csak számítógépből, mintegy 250 millió jut erre a sorsra, s akkor még nem beszéltünk a mobiltelefonokról és tévékészülékekről.
A világon feleslegessé váló elektronikai eszközöknek mindössze a 10 százalékát hasznosítják újra, így a bennük lévő, évente több ezer tonnára tehető értékes fém (réz, arany) 90 százaléka kerül szemétbe. Az újrahasznosításra szánt mennyiség fele a fejlődő országokba kerül - Kína és India viszi a prímet a reciklálásban - írja a Világgazdaság.

Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Regõs u., Budapest XI. ker, 10 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Elõpatak u., Budapest XI. ker, 12 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 800 000 Ft
Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Gyöngyösi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 94 500 Ft / hónap
Kiadó ipari ingatlan 1111 Budapest XI. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Hollán Ernõ u., Budapest XIII. ker, 79 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró







