Az Európai Unió nem áldozhatja fel a növekedést és a versenyképességet a költségvetési megszorítások érdekében - áll abban az európai parlamenti jelentésben, amelyet Herczog Edit (MSZP) készített az EU 2011-es költségvetéséhez kapcsolódóan.
Az előterjesztést az EP ipari, kutatási és energiaügyi bizottsága csütörtökön ellenszavazat nélkül elfogadta - közölte a képviselő.
Herczog Edit a jelentésben arra hívta fel a figyelmet, hogy komoly versenyhátrányba kerülhet az EU a világ többi gazdasági térségével szemben, ha ahelyett, hogy a növekedésbe fektetne, folyamatosan megnyirbálja a költségvetését. Emlékeztetett arra, hogy az EU 2011-ben az előirányzathoz képest közel 3 milliárd euróval kevesebből gazdálkodhat, hiszen az Európai Bizottság megszorító lépéseit követően a tagországok kormányait képviselő Tanács tovább szűkítette a költségvetési mozgásteret.
A képviselő szerint "természetesen alkalmazkodni kell a válság okozta új helyzethez, de nem a versenyképességi és foglalkoztatási fejezet ilyen mértékű visszavágásával".
Márpedig a büdzsé öt fejezete közül éppen a versenyképesség terén szenvedi el a közösség az egyik legnagyobb visszaesést mutat rá a jelentés. "Ez olyan, a XXI. század Európáját megalapozó programokat sodorhat veszélybe, mint a kkv-k (kis- és középvállalatok) támogatása, a különféle innovációs programok, a stratégiai jelentőségű európai űrpolitika, a 100 százalékos internetes lefedettség kialakítása vagy éppen az új energiahordozók kifejlesztését és az energiahatékonyság javítását célzó SET-Plan" - áll a közleményben.
Herczog szerint "a szavazás eredménye jól mutatja, hogy míg az EP komolyan veszi a bizottság 2020-as célkitűzését Európa intelligens fenntartható növekedéséről, addig a konzervatív többségű Tanács pénzhiányra hivatkozva visszaveri azokat a javaslatokat, amelyek a jövőbe fektetve javítanák a foglalkoztatás biztonságát".
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.