Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Az Enron főnökeinek fejét akarják
Az amerikai vállalatok történetének eddigi egyik legnagyobb csalási ügyét elkövető Enron vezetői közül mindeddig elkerülte a felelősségrevonást a cég korábbi elnöke, Kenneth Lay, és a korábbi vezérigazgató Jeffrey Skilling.
Az ügyészek ugyanakkor nem tesznek le arról, hogy a legfőbb vezetőket is bíróság elé állítsák. Ennek érdekében az eddig elítélt vezetőkkel is hajlandók lennének alkura - derült ki az AP
beszámolójából. A hírek szerint az egyik nagyhal Andrew Fastow, aki az Enron pénzügyi vezetője volt, illetve felesége Lea Fastow, aki a cég azóta már börtönbe került főpénztárosának
helyetteseként dolgozott, lehetnek azok, akik terhelő vallomást tesznek.
Ettől függetlenül Andrew Fastow mindenképpen rács mögé kerülhet, ám számára sem mindegy, hogy milyen vádakkal kell a bíróságon szembenézni. Az AP szerint együttműködésük esetén ugyanakkor a
felesége néhány hónapos büntetéssel megúszhatja. Az ügyészség úgy véli a fehérgalléros bűnözőként elhíresült házaspár rendelkezik olyan információkkal, amelyeket felhasználva Kenneth Lay és
Jeffrey Skilling ellen is keményen fel lehet lépni.
Kapcsolódó anyagok
Börtönbe kerül a pénztárnok, mások is követhetik
Újabb csaló vezető bűnhődött

Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Regõs u., Budapest XI. ker, 10 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Elõpatak u., Budapest XI. ker, 12 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 800 000 Ft
Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Gyöngyösi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 94 500 Ft / hónap
Kiadó ipari ingatlan 1111 Budapest XI. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Hollán Ernõ u., Budapest XIII. ker, 79 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró







