Az Est Médiánál folytatja Földes Ádám


Földes Ádám látja hétfőtől az Est Média Group (EMG) kereskedelmi ügyvezető igazgatói feladatait - közölte az EMG portfóliójába tartozó NeoFM.

Földes ÁdámFöldes Ádám

Földes Ádám a teljes portfólió kereskedelmi tevékenységét irányítja majd, így hozzá tartozik többek között a NeoFM, a radiocafé 98.6, a Facebook, a TimeOut, a Pesti Est és az Est Lapok is. Feladata "a portfolió kereskedelmi árbevételeinek maximalizálása, a médiaeszközök üzleti alapokon nyugvó szinergiájának kialakítása és stratégia szintű megvalósítása, a működés racionalizálása" – áll a társaság közleményében.

Földes Ádám a pályafutását a Roxy Rádióban kezdte sales területen, ahonnan az induló Sláger Rádióba távozott, ahol kezdetben értékesítőként, majd távozása előtt már kereskedelmi igazgatóként tevékenykedett. Ezt a Sláger amerikai tulajdonosa, az Emmis International érdekeltségébe tartozó bolgár Star FM vezérigazgatói széke követte. Innen került 2008 decemberében a Danubius Rádió élére.

A közlemény kitér arra is, hogy az EMG más területeken is törekszik az erőforrások centralizálására, így a marketing-és promóciós területekért megbízott igazgatóként Dévényi Balázs, a Dynamo Budapest ügyvezetője felel, míg a média- és kutatási feladatok a Berg Media-hoz kerültek.

A NeoFM-et üzemeltető FM1 Zrt. vezérigazgatója a rádió indulása óta Kádár Tamás, aki ezen tevékenysége mellett továbbra is ellátja az EMG ügyvezető igazgatói feladatait - olvasható a közleményben.

További karrier híreket az mfor.hu Menedzserek rovatában olvashatnak.

Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.