Az amerikai bíróság vádat emelt Kenneth Lay, az Enron energetikai konszern elnökségének első embere ellen. Az amerikai cég még 2001-ben ment csődbe.
hirdetés
Az amerikai bíróság vádat emelt Kenneth Lay, az Enron energetikai konszern elnökségének első embere ellen. Az amerikai cég még 2001-ben ment csődbe.
A 62 éves ex-elnök ügyében többek között a Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI is nyomoz, amit jelez, hogy Lay már meg is kapta a szervezet idézését.[ajanlo=67][igazitas=left/] A houstoni
államügyészség mérleghamisítás gyanújával jelenleg is vizsgálatot folytat az Enron több ex-menedzsere ellen, értesült a Spiegel.
Mint ismert, a valaha az USA tíz legnagyobb konszernje közé tartozó cég 2001-ben jelentett csődöt, miután a konkurens Dynegy sikertelenül próbálta bekebelezni.
A bukás következtében a részvényesek összesen több milliárd dollárt vesztettek, emellett több ezer munkahely is megszűnt. Az összeomlás vállalati botrányok sorát vonta maga után az USA-ban.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.