Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Az FHB 1,744 milliárd forint ellenszolgáltatást és késedelmi kamatot fizetett az államnak
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. 1,744 milliárd forint pótlólagos ellenszolgáltatást és késedelmi kamatot fizetett 2011. december 15-én a magyar állam részére a korábbi állami tőkejuttatás után.
A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett tájékoztatás szerint az összeget a társaság a 2011. évi eredménye terhére számolja el.
A kifizetést az Európai Unió Bizottsága által az állami tőkejuttatással kapcsolatban folytatott eljárás tette szükségessé.
Az FHB azt várja, hogy a Bizottság eljárása a lehető legrövidebb időn belül azzal a megállapítással zárul le, hogy a tőkeemelés formájában nyújtott állami támogatás és annak felhasználása összhangban volt a vonatkozó uniós szabályokkal.
A közlemény emlékeztet, hogy az FHB és a magyar állam 2010. október 28-án megállapodást kötött az állami tőkejuttatás után fizetendő ellenszolgáltatásról, amelyet a késedelmi kamattal együtt akkor megfizetett. A mostani megállapodásra a pótlólagos fizetésről az EU Bizottság által a magyar állam ellen indított eljárás alapján került sor.
Az FHB 2009 márciusában két támogatási intézkedés kedvezményezettje volt: 120 milliárd forint hitelhez jutott, és 30 milliárd forintos tőkeinjekcióban részesült. Magyarország álláspontja szerint az intézkedések a bankokat támogató hatályos likviditási és feltőkésítési programok keretébe tartoztak, ezért az intézkedéseket nem jelentette be jóváhagyásra. Az Európai Bizottság azonban úgy ítélte meg, hogy a tőkeinjekciót nem a garanciavállalási és feltőkésítési program feltételei alapján ítélték oda, ezért annyiban jogellenes állami támogatásnak minősül, hogy nem kapott uniós jóváhagyást az odaítélés előtt. A 30 milliárd forintos állami tőkeemelés ellenében kibocsátott részvényeket az FHB 2010 tavaszán visszavásárolta, majd bevonta.
A magyar kormány tavaly júniusban a brüsszeli bizottsággal folytatott levélváltást követően benyújtotta a bank szerkezetátalakítási tervét, amelynek előzetes vizsgálata alapján a bizottságnak kétségei voltak afelől, hogy a bank által az államnak a tőkeemelésért fizetett ellentételezés elegendő volt-e, és lehetővé tette-e a bank saját hozzájárulását a szerkezetátalakításhoz.
MTI

Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Regõs u., Budapest XI. ker, 10 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Elõpatak u., Budapest XI. ker, 12 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 800 000 Ft
Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Gyöngyösi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 94 500 Ft / hónap
Kiadó ipari ingatlan 1111 Budapest XI. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Hollán Ernõ u., Budapest XIII. ker, 79 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









