Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Az IMF szerint alultőkésítettek a szlovén bankok
A válság megtépázta a szlovén bankszektort, a bankok tőkeerejét emelni kell - áll a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) a szlovén gazdaságról készített legújabb értékelésében.
Takarékossági csomagot fogadott el Szlovénia
Szlovéniában a nettó februári átlagkereset 988 euró
Újabb leminősítések - öt euróövezeti országnál rontott a Fitch
Franciaország mellett Belgiumot is leminősítették
Szlovénia a kelet-közép-európai térség legversenyképesebb országa
Megszorítások várnak a szlovénekre
Az IMF úgy látja, hogy a szlovén pénzintézetek az EU-ban a leggyengébben tőkésített bankok közé tartoznak, tavaly a szlovén bankszektor összesítve veszteséges volt.
Az ország legnagyobb bankja, a részben állami Nova Ljubljanska Banka (NLB) nemrégiben már kapott 250 millió eurós állami tőkeinjekciót, ezzel a belga KBC részesedése a bankban 25 százalékra csökkent a korábbi 30,57 százalékról.
Az IMF a szlovén gazdaság növekedési kilátásait ugyanakkor rendben levőnek találta: az idei évre 2 százalékos GDP-növekedést vár a tavalyi 1,2 százalék után. Jövőre 2,4 százalékos GDP-bővülést jósol a valutaalap. Az IMF szlovéniai küldöttsége szerint ez a prognózis az export erősödésére épít, a működőtőke-beáramlás továbbra is igen szerény.
A küldöttség vezetője fontosnak nevezte a szlovén kormánynak azt a célját, hogy 2013-ra az államháztartási hiányt 3 százalék alá szorítsa, és azt, hogy ennek elérésére a közszféra bérbefagyasztását is tervbe vették. Antonio Spilimbergo ugyanakkor ellenezte egy esetleges bankadó bevezetését.
MTI

Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Regõs u., Budapest XI. ker, 10 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Elõpatak u., Budapest XI. ker, 12 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 800 000 Ft
Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Gyöngyösi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 94 500 Ft / hónap
Kiadó ipari ingatlan 1111 Budapest XI. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Hollán Ernõ u., Budapest XIII. ker, 79 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









