Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Az Intesa Sanpaolo profitja várakozáson aluli a harmadik negyedévben
A legnagyobb olaszországi lakossági bankcsoport, az Intesa SanPaolo - a magyar CIB bank tulajdonosa - kedden 510 millió eurós adózott eredményt jelentett a harmadik negyedévről, 24,3 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 674 milliónál.
Az eredmény elmaradt az elemzők várakozásától is.
Ezzel az első kilenc hónapban az Intesa SanPaolo adózott eredménye 2,7 százalékkal 2,2 milliárd euróra csökkent. Ennek ellenére egész évre továbbra is profitnövekedést ígértek a bankban, költségcsökkentésből és egyszeri tételekre számítva.
Az első kilenc hónapban a nettó kamatbevétel - a kamatkülönbözet - 8,5 százalékkal 7,346 milliárd euróra fogyatkozott, a nettó díj- és jutalékbevétele ellenben 7,6 százalékkal 4,152 milliárd euróra gyarapodott. A bank helyzetét igazán a sajátszámlás ügyletek rontották: ezek pozitív egyenlege 65,7 százalékkal 341 millió euróra zuhant a tavalyi első kilenc havihoz képest.
Kötelező Bonus fokozatát Cascojába is beszámítjuk!
Cascojából most 1 hónapnyit megspórolhat
Tavaly a csoport adózott eredménye 9,9 százalékkal 2,805 milliárd euróra emelkedett a 2008-as 2,553 milliárdról, annak ellenére, hogy a nettó kamatbevétele 9 százalékkal 10,486 milliárd euróra, a nettó díj- és jutalékbevétele 6,3 százalékkal 5,341 milliárd euróra csökkent. A sajátszámlás ügyletek egyenlege viszont 1,122 milliárd euró volt a 2008-as 53 milliós hiány helyett.
A csoporthoz Magyarországon a CIB Bank tartozik. Tavaly a CIB bank átfogó adózott eredménye - benne az árfolyamváltozások és a forgalmazható értékpapírok nem realizált nyereségével - 5,675 milliárd forint volt, 77,9 százalékkal kevesebb a 2008-asnál. A nettó kamatbevétel - a kamatkülönbözet 4,4 százalékkal 59,907 milliárd forintra csökkent, a kapott és kifizetett jutalékok, megbízási díjak többlete 5,2 százalékkal 35,831 milliárd forintra apadt, a kereskedelmi (sajátszámlás) ügyletek bevétele 13,4 százalékkal 47,506 milliárd forintra nőtt.
MTI

Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Regõs u., Budapest XI. ker, 10 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Elõpatak u., Budapest XI. ker, 12 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 800 000 Ft
Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Gyöngyösi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 94 500 Ft / hónap
Kiadó ipari ingatlan 1111 Budapest XI. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Hollán Ernõ u., Budapest XIII. ker, 79 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









