A forint árfolyama nem a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatcsökkentései, hanem nemzetközi folyamatok miatt gyengélkedik, hiszen a feltörekvő piaci valuták az utóbbi időben mindenhol vesztettek értékükből. Tehát az 50 bázispontos kamatcsökkentés ebben alig játszik szerepet – mondta el az mfor.hu-nak Török Zoltán, miután az MNB hétfőn 9,50 százalékra csökkentette az alapkamatot. A Raiffeisen elemzője úgy véli, hogy a következő hetekben az árfolyam nem mozdul el a 275-285-ös sávból, de hosszabb távon azért ennél erősebb forintra számít.
Megint vágtak egyet(Mfor-montázs)
A Monetáris Tanács a várakozásnak megfelelő döntést hozott azzal, hogy 50 bázisponttal csökkentette a kamatot, jelentette ki lapuknak Török Zoltán, a Raiffeisen elemzője. Ennek a hátterében nyilván az áll, hogy az MNB kamatpolitikáját az inflációs célkövetés határozza meg, és az infláció nagyon gyors mértékben csökkent az elmúlt időszakban. "Nincs határozott árfolyamcél"
Ez a folyamat eltart még egy darabig, és várhatóan az első negyedévben teljesülnek az inflációs célkitűzések. Emiatt lehetett és lehet tovább csökkenteni a jegybanki alapkamatot, magyarázza az elemző.
A kamatmérséklési folyamatot annak ellenére is fenn lehet tartani, hogy a forint árfolyama viszonylag gyenge. Ezért most úgy tűnik – teszi hozzá a Raiffeisen szakembere -, hogy a MNB-nek nincsenek határozott árfolyamcéljai.
Karvalits: újabb intézkedések kellenek
Az MNB legfrissebb, most készülő prognózisa várhatóan a korábban várt 1,7 százaléknál is nagyobb gazdasági visszaeséssel számol az idei évre; a jegybank az esetleges adóváltozásokról, áfamódosításokról csak a tényleges lépések egészét ismerve tud véleményt mondani - mondta Karvalits Ferenc, az MNB alelnöke hétfőn, a monetáris tanács kamatdöntő ülését követően. Hozzátette: a gazdaság visszaesése és az alacsonyabb inflációs környezet mellett várhatóan újabb intézkedésekre lesz szükség az idei államháztartási hiánycél eléréséhez.
Igaz, az szerinte erős kijelentés lenne, hogy hosszabb távon ez az árfolyam megfelelő a pénzügyi kormányzatnak. De recessziós környezetben a gyengülő árfolyam mellett is mérséklődik az infláció, vagyis nem feltétlen kell figyelni az árfolyamra, fűzte hozzá.
Katasztrofális lesz az exportunk
Török Zoltán szerint az sem jelenthető ki, hogy a 275-285-ös forint/euró árfolyam megfelelne a gazdaságpolitikai céloknak. Bár egyes elemzők szerint a gyenge forint segíti az exportot, Török Zoltán ezzel nem ért egyet. Az export nem az árfolyam, hanem a felvevő piacok visszaesése miatt hanyatlik. Mindegy, hogy gyengébb vagy erősebb a forint, az első félévben a magyar gazdaság exportteljesítménye katasztrofális lesz, mutat rá a szakértő.
Egyébként sem a kamatszint miatt állhat fenn annak a veszélye, hogy elszáll az árfolyam. Ebben sokkal inkább a nemzetközi folyamatok játszanak szerepet, hiszen a feltörekvő piaci valuták fokozatosan gyengültek az utóbbi időben. Vagyis a forint árfolyamának alakulásában lokális tényezők alig játszanak közre - főleg nem egy 50 bázispontos kamatvágás, emelte ki az elemző. 275-285 lehet az euróárfolyam
Szerinte ha lesz forintgyengülés, akkor az nem a kamatszint miatt következik majd be. Török Zoltán úgy véli, hogy a következő hetekben az árfolyam nem mozdul el a 275-285–ös sávból, de hosszabb távon azért ennél erősebb forintra számít.
Ma délután fél három körül 283,82, négy órakor pedig 283,11 forintot kellett adni egy euróért a devizapiacon, ami kismértékű erősödést jelent a kamatcsökkentés bejelentése óta. Kora délután az árfolyam még a 284-es szintnél járt.
hirdetés
Korábban sokan attól tartottak, hogy ha az MNB ismét mérsékli a kamatot, akkor az újabb forintgyengülési hullámot indíthat be, azonban ez eddig nem következett be. A dollár árfolyama kettő óra előtt nem sokkal 214,80 forint volt, míg a svájci frankért 191,15 forintot kellett adni.
A másik kérdés, ami fel szokott merülni a kamatszinttel kapcsolatban, az állampapír piacokon tapasztalható befektetői bizalmat érinti. Török Zoltán szerint a kamatcsökkenés nem jelenti automatikusan a bizalom mérséklődését – sőt, azok a spekulánsok, akik az állampapírpiacon tevékenykednek, akkor tudnak pénzt keresni, ha visszaesik a hozamszint. Természetesen ez abban az esetben igaz, ha már vettek magyar állampapírt korábban.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
A jelenlegi helyzetben, a magas kötvényhozamok mellett fenntarthatatlan hazánk finanszírozása, ezért van szükség arra, hogy megállapodjunk egy újabb hitelkeretről a nemzetközi szervezetekkel. A brókercég elemzői szerint ez a tavasszal megtörténhet, utána pedig jelentősen javulhat a magyar eszközök megítélése, a folyamat egyik nyertese az OTP lehet. Mfor.hu-tudósítás.