Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Az OMV helyett a PKN-nel olvadna egybe a Mol
A Mol a lengyel olajipari vállalattal, a PKN Orlennel való összeolvadást mérlegeli - írja a Gazeta Prawna lengyel napilap magukat meg nem nevező Mol-forrásokra hivatkozva. A magyar olajipari társaság kommunikációs igazgatója nem kívánt reagálni az értesülésekre.
A Mol ezek szerint a PKN Orlennel való egyesülést jobb megoldásnak tartaná, minthogy a vállalat az osztrák OMV-nek, a Molban való részesedését nemrégiben növelő osztrák olajipari vállalatnak a kezébe kerüljön.
A Mol-PKN Orlen fúzió ötlete mint a regionális szintű konszolidáció eszköze már négy évvel ezelőtt is felmerült, akkor, amikor a két olajipari cég partneri megállapodást kötött.
Ferencz I. Szabolcs, a Mol-csoport kommunikációs igazgatója a PKN-nel való tárgyalásokkal kapcsolatos kérdésre az MTI-nek elmondta: a Mol nem reagál piaci pletykákra. Ugyanakkor elmondta, hogy egy lengyel lap teoretikus kérdésére kifejtette: elég ésszerűnek tekinthető a jövőbeni együttműködés a két vállalat között, mivel különböző területeken, egymást át nem fedő területeken tevékenykednek.
Egy 5-10 évet átfedő együttműködés lehetősége a Mol számára általában fennáll, erre utalt a magyar társaság elnöke, és az OMV általi "erőltetett" konszolidációs lépések után az együttműködés akár hamarabb is kezdetét veheti - jegyezte meg az igazgató.
Az OMV saját magát tartja a Mol megfelelő partnerének
A tekintélyes német üzleti-politikai napilapnak, a Handelsblattnak adott hétfői nyilatkozatában az OMV vezérigazgatója, Wolfgang Ruttenstorfer arra a kérdésre, hogy a Molnak milyen előnye származna az OMV-vel való partneri viszonyból, a vezérigazgató hangoztatta: "együttesen jelentősen nagyobb projektekbe kezdhetnénk." Az összefonódás - mint fogalmazott - jelentős szinergiákat szabadíthatna fel. Ezen kívül pedig az orosz kőolajtól való függőség a Mol számára is egyfajta kockázatot jelent.
A Molban való, jelenlegi 18,6 százalékos részesedéssel kapcsolatban a vezérigazgató kijelentette: "Pozíciónk rendkívül jó. Mi vagyunk a legerősebb részvényes a vállalatban. Ahelyett, hogy a Mol tárgyalásokat kezdett volna velünk, a vállalat most láthatóan arra kényszerül, hogy sajátrészvényt vásároljon. Jelenleg a Mol-részvények gyakorlatilag egyharmadával maga a vállalat rendelkezik, s tulajdonképpen nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie. Ilyen körülmények között a piac feladata az, hogy feltegye a kérdéseket" - mondta az OMV vezérigazgatója a Handelsblattnak.

Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Regõs u., Budapest XI. ker, 10 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Elõpatak u., Budapest XI. ker, 12 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 800 000 Ft
Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Gyöngyösi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 94 500 Ft / hónap
Kiadó ipari ingatlan 1111 Budapest XI. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Hollán Ernõ u., Budapest XIII. ker, 79 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró







