Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Az RBS-é lehet az ABN Amro
A holland ABN Amro bank felhagyott azzal a szándékkal, hogy a brit Barclays bankkal fuzionáljon: az amszterdami pénzintézet elnöksége visszavonta a bankkal való egyesülésre tett javaslatát.
Ezzel a döntéssel a Royal Bank of Scotland által vezetett konzorcium vételi ajánlata kapott nagyobb súlyt. A konzorcium 71 milliárd eurós ajánlatot tett az ABN Amróra, szemben a Barclays 67,5 milliárd eurós ajánlatával.
Az ABN Amro vezetése eddig kizárólagosan a Barclays-t tekintette lehetséges társának, áprilisban a vele való fuzionálást jelentette be.
A skót bank által vezetett korzorciumnak tagja még a Fortis belga-holland pénzügyi csoport és a spanyol Santander bank.
Az ABN Amro hétfőn közzétette második negyedévi eredményét is: eszerint az adózott eredmény 7,1 százalékkal 1,13 milliárd euróra csökkent az előző év azonos időszakában mért 1,216 milliárd euróról.

Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Regõs u., Budapest XI. ker, 10 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Elõpatak u., Budapest XI. ker, 12 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 800 000 Ft
Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Gyöngyösi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 94 500 Ft / hónap
Kiadó ipari ingatlan 1111 Budapest XI. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Hollán Ernõ u., Budapest XIII. ker, 79 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró







