Az előző heti televíziós nézettségi adatok már sejtetni engedték, hogy komoly átrendeződést hozhat a nyári foci vb, ám az talán némileg meglepetés, hogy az M1 magabiztosan előzte meg a TV2-t, és az RTL is látótávolságra került a köztévé számára. Igaz, a 2008-as kontinens viadal során is feljött az M1, ám az Európa-bajnokság után gyorsan elpártoltak a nézők.
A héten a két nagy kereskedelmi tévé számháborúja ezúttal nem arról szólt, hogy Mónikát vagy Joshit, estleg Hajdú Pétert vagy a Heti Hetest nézték-e többen. Ehelyett a csatornák közleményiekben a térvesztésüket magyarázzák. Míg az RTL Klub közleményében azt emeli ki, hogy a 18-49-es főműsoridős közönségarányaikat tekintve hétből hat napon is megverte a TV2-t, addig a második számú csatorna azzal érvel, hogy nagyobb vérveszteséget a múlt héten is a RTL Klub könyvelhette el, a csatorna főműsoridőben 4,9 százalékpontot veszített átlagából. A TV2 ennél kisebb veszteséget könyvelt el: 18-49-ben főműsoridőben 3,1 százalékot csökkent előző négyheti átlagához képest. Azt ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy a TV2 számára az utóbbi egy hónap az év megelőző időszakával összevetve már egy gyengébb időszak volt.
A számok nyelvére fordítva a dolgokat, az RTL Klub heti főműsoridős közönségaránya 25,1 százalék lett, az M1, 20 százalékkal ezúttal a második, míg a TV2 17 százalékos teljesítménnyel csak a harmadik lett. A látványos eredmények ellenére a főműsoridős átlagos nézettségeket összevetve a köztévé még így sem tudott mindkét kereskedelmi tévé elé kerülni, mivel összesítésben egyetlen este sem tudta eddig felülmúlni az RTL Klubot. Igaz, ez elsősorban annak köszönhető, hogy a meccsek előtti időszakban az M1 jócskán alulmúlja vetélytársait, és a találkozókat felvezető stúdióbeszélgetések is keveseket hoz lázban, ehelyett a Barátok közt nézésével múlatják az emberek az időt. A kezdő sípszóra aztán a legnagyobb nézettségeket rendre az M1 hozta, főleg, ha Brazília került a képernyőre, hiszen A mentalista című sorozat (546 ezer néző) után az Elefántcsontpart (541 ezer), illetve a KNDK (537 ezer) elleni mérkőzés volt a második, és a harmadik legnézettebb műsor a kereskedelmileg fontos célcsoportban. Ami az esti meccseket illeti, az olaszok és a franciák vesszőfutása mellett Uruguaynak a hazaiak elleni brillírozása hozta még lázba a nézőket.
Az RTL a heti szereplés kapcsán a fent említett jól megszokott, és sikeres műsorfolyam mellett közleményében azt emelte ki, hogy A mentalista mellett két RTL-es szuperfilm is helyet kapott a legjobbak közt: Az utolsó gyémántrablás és a Halálos fegyver 3., mindkét film hozzávetőleg 520 ezer nézőt ültetett a képernyők elé a 18-49-es korosztályból.
A TV2 a hétfői napjára volt büszke, amikor az NCIS és a Gyilkos számok (21,4 – 22% SHR) kettős győzelmet aratott, a TV2 Krimihétfője az RTL Hazudj ha tudsz és A rejtély című sorozatait (19,1 – 19,2% SHR) múlta felül. Hétvégén a Napló alkotott kiemelkedőt: Vujity Tvrtko műsora minden korosztályban többet hozott mint a Cobra 11, a csatorna szerint részint ennek volt köszönhető, hogy ezen az estén az átlagosnál erősebb volt a csatorna, és maga mögé utasította az M1-et.
Ami a folytatást illeti, nem kell nagy jóstehetségnek lenni, ha feltételezzük, hogy a tét növekedése a nézettséget is fokozhatja, így akár még az RTL Klub hegemóniája is veszélybe kerülhet. A két évvel korábbi analógiák alapján azonban a közszolgálati tévé előretörése várhatóan pünkösdi királyság lesz. A 2008-as Európa-bajnokság alatt is látványosan megugrott a köztévé nézettsége, a döntő után azonban az emberek visszatértek a megszokott kereskedelmi csatornákhoz.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.