Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Az USA-ban fogja piacra dobni elektromos kisautóját a Fiat
Közkedvelt kisautójának villanymotorral meghajtott változatát először az Egyesült Államokban fogja piacra dobni az olasz Fiat konszern - írta kedden a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Mint a torinói cég szóvivője a német újság megkeresésére elmondta, az 500-as modell - amelyet az 50-es években aratott európai sikerei után nemrég felújított változatban ismét gyártani kezdtek Torinóban - elektromos meghajtású változata várhatóan 2012-ben jelenik meg az amerikai Fiat-kereskedőknél.
Az Egyesült Államok preferálásának két oka van. Egyfelől az amerikai kormány jelentős pénzügyi támogatást fizet azoknak, akik villanymeghajtású gépkocsit vásárolnak. Másfelől az amerikai-olasz cégszövetségben belül (a Fiat 20 százalékos részesedéssel bír a Chrysler konszernben) az amerikai partner profiljába tartoznak a nagy lökettérfogatú robbanómotorok és az elektromos aggregátok. Ennek megfelelően az Egyesült Államok piacára szánt Cinquecentókat a mexikói Tolucában lévő Chrysler-üzem fogja gyártani.

Kötelező Bonus fokozatát Cascojába is beszámítjuk!
Cascojából most 1 hónapnyit megspórolhat
A villanymeghajtású Fiat-modell erőforrását képező lítium-ion akkumulátorokat az SB Limotive cég szállítja. A német Bosch és a dél-koreai Samsung SDI közös vállalata számára ez az első lépés az elektromos autók amerikai piacán. Az akkumulátorokat az SB Limotive Orionban (Michigan állam) lévő üzemében fejlesztik ki. Az egyes akkucellák gyártását a vállalat dél-koreai telepe végzi, az összeszerelés az Ohio állambeli Springboróban történik majd.
MTI

Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Regõs u., Budapest XI. ker, 10 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Elõpatak u., Budapest XI. ker, 12 900 000 Ft
Eladó családi ház 1111 Brassó út, Budapest XI. ker, 54 800 000 Ft
Eladó lakás 1111 Dayka tér, Budapest XI. ker, 22 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Gyöngyösi u., Budapest XIII. ker, 250 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 94 500 Ft / hónap
Kiadó ipari ingatlan 1111 Budapest XI. ker, 90 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Hollán Ernõ u., Budapest XIII. ker, 79 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1131 Népfürdõ u., Budapest XIII. ker, 1 000.00 € / hónap
Kiadó lakás 1021 Tulipán u., Budapest II. ker, 296 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok





Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









