Az állami tulajdonú cégekre nem vonatkozik a bérplafon, de alkalmazzák - derül ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) által adott tájékoztatásból.
A 2 millió forintos bérplafonról szóló törvény a részben vagy egészben állami tulajdonú vállalatokra nem vonatkozik. Ennek ellenére az állami vállalatokat felügyelő, és a magyar állam érdekeit képviselő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt., illetve a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. új vezetése "már számos esetben önállóan érvényesítette befolyását a jó erkölcsbe ütköző keresetek megakadályozására, és alkalmazni kezdte - az egyébként csak a közszférára érvényes - 2 milliós bérplafont" - közölte a tárca.
Az MFB honlapján közzétett információk szerint a bank vezérigazgatója 2 millió, a vezérigazgató-helyettesek 1,9 millió forintot keresnek, ezen felül az alapbér 80 százalékának megfelelő prémiumot kaphatnak, és a helyetteseknek jutalom is adható.
Az MNV-nél a vezérigazgató és az általános vezérigazgató-helyettes 2 millió forintot keres, s maximum 10 havi prémiumot kaphatnak előre meghatározott, konkrét feladatok teljesítése esetén az MNV honlapján közölt adatok szerint.
A Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. vezérigazgatójának személyi alapbére ugyancsak 2 millió forint, és legfeljebb a személyi alapbér 80 százalékának megfelelő prémiumban részesülhet a feladatok maradéktalan teljesítése esetén. A három vezérigazgató-helyettes 1,692 millió, 1,7 millió, illetve 1,9 millió forintot keres; prémiumukat a személyi alapbér 60 százalékában állapították meg.
A Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatójának alapbére is 2 millió forint, teljesítménybére az alapbér legfeljebb 80 százaléka lehet.
A Magyar Postánál is arról tájékoztattak, hogy a cégnél nincs olyan vezető, aki 2 millió forintnál többet keresne, bár a vezetőváltásokat megelőzően voltak ilyenek.
A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgató is 2 millió forintot keres, a két vezérigazgató-helyettes ugyanakkor 2,3 millió, illetve 2,5 millió forintot, s a társasági mutatók teljesülése esetén az egyéni prémiumfeladat kiírás szerint mindhárman maximum 80 százalékos prémiumban részesülhetnek.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.