Az amerikai részvényindexek is szárnyra kaptak


Ahogy az európai piacok, úgy az amerikai tőzsdék is remek napot zártak szerdán, az irányadó indexek egy százalék körüli pluszokkal fejezték be a kereskedést.

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,66 százalékkal 12716 pontra emelkedett. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 1,22 százalékkal 2848 pontra nőtt. Az S&P 500-as mutató 0,89 százalékkal 1324 pontra erősödött.
A befektetők derűlátását erősítette több kedvező amerikai makrogazdasági adat, illetve azok a hírek, miszerint már csak kevés választ el attól, hogy megszülessen a megállapodás Görögország és magánhitelezői között, amivel Athén "elkerülheti a csődöt". 

Növekedést mutatott, igaz a várakozásoktól elmarad az ADP adat és a ISM index is. A vártnál kevesebb új munkahely jött létre Amerikában a magánszektorban (szolgáltatási szektor és kisvállalatok) decemberben. Az ADP magánszférára vonatkozó adatai szerint a várt 185 ezer helyett "csak" 170 ezer új munkahely jött létre az Egyesült Államok magánszektorában, ami decemberben még 325 ezer új álláshelyet termelt ki. Az amerikai feldolgozóipar állapotát tükröző januári index június óta legmagasabb szintre került. Ugyancsak szerdán közölt adat szerint az építőipari kiadások 1,5 éves csúcsra emelkedtek decemberben.
Szerdán különösen a banki részvényárak nőttek, így például a Bank of America 3,3 százalékkal, a Citigroup 3,2 százalékkal drágult. Az építőipari kiadásnövekedésről szóló decemberi adat hatására az ágazati cégek árfolyammozgását tükröző index 1,5 százalékos pluszban állt. 

A világ legnagyobb kereskedelmi portálja, az Amazon árfolyama közel 8 százalékkal esett egy nappal azután, hogy a cég figyelmeztetett: veszteséges lehet a folyó negyedévben a tavalyi utolsó negyedévi nyereségcsökkenés után.
 
mfor.hu/MTI 



Energetikai tanúsítvány

Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.

Energetikai tanúsítványok a Primalaktól

hirdetés
XI. Mfor Marketing Konferencia

Direkt Marketing: Fókuszban az adat
Jelentkezzen most!

.
Olvasói sarok - fórum
[ 14:26 ] A PROJEKTMENEDZSER VÁLLALATI KULTÚRÁT BEFOLYÁSOLÓ LEHETŐSÉGEI, MÓDSZEREI - Klimkó Gábor
" Nem tudok részt venni az összejövetelen, ezért vagy..."
[ 2012-05-23 ] Újabb 3000 ember otthonát árverezhetik el - bankár
" Hogy mi lehet a háttérben? http://bankar.blog.hirsz..."
[ 2012-05-23 ] A héten nem változik az üzemanyagok ára - szakipeet
" Kis megkönnyebbülés, de nem tudom meddig.. be kell s..."
[ 2012-05-23 ] Demján: használjuk gazdaságösztönzésre az IMF pénzét - Analyst
" Ez így igaz. Már alapjáraton nem kellett volna elf..."
[ 2012-05-22 ] A legtöbb adóbevételtől a magyar büdzsé esett el az Unión belül - póker
" Tudna valaki segíteni abban, hogy az új Magyar póker..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.