Az amerikaiak fele elégedetlen Obamáék gazdasági teljesítményével


Az amerikai választóknak már a fele elégedetlen Barack Obama elnök gazdasági teljesítményével - közölte hétfőn a Rasmussen közvélemény-kutató intézet.

A társadalom ilyen nagy hányada még nem értékelte gyengének Obama gazdasági teljesítményét. Az elnök 2009 januári hivatalba lépésekor még csak 25 százalék mondta azt, hogy Obama gazdasági téren gyenge, 52 százaléknak az volt a meggyőződése, hogy jól, vagy kiválóan kezeli a gazdasági problémákat. Ez utóbbi mutató mostanra 36 százalékra apadt.

Jóllehet az Obama-kormány tisztviselői rendszeresen azt üzenik a közvéleménynek, hogy a gazdaság állapota folyamatosan javul, a választók nagy része nem így gondolja. Csak a válaszolók 28 százaléka ért ezzel egyet, 48 százalék úgy érzi, romlik a helyzet.

Az elnök gazdaságpolitikájának támogatottsága a 787 milliárd dolláros ösztönző csomag tavalyi törvénybe iktatása után kezdett apadni. Jelenleg csak a közvélemény 29 százaléka ítéli meg úgy, hogy a serkentő csomag jótékony hatással volt a gazdaságra. Elemzők szerint a gazdaság helyzetének megítélése fontos szerepet fog játszani a novemberi kongresszusi választásokon. A demokrata párt várhatóan veszít állásaiból, s ebben nagy szerepet fog játszani az, hogy Obama gazdasági intézkedéseit a közvélemény egyre növekvő hányada hibásnak ítéli.

MTI




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.