Az ingatlanokról, amelyekben életünk java részét töltjük és amelyekre az összes elfogyasztott energia mintegy 40 százalékát fordítjuk, eddig nem igazán tudtuk, mennyire takarékosak. Persze a rezsiszámlákon keresztül tisztában vagyunk egy-egy lakóingatlan "energiazabálásáról", de ezeknek az információknak csak akkor leszünk maradéktalanul a birtokában, ha már megvettük, vagy kibéreltük a lakást vagy házat. Ez pedig már késő.
Az elemzők többsége 50 bázispontos kamatemelést vár
A Reuters felmérése szerint az elemzők többsége 50 bázispontos kamatemelést vár a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának jövő keddi ülésén.
Az elemzők kamattartást várnak a monetáris tanács jövő heti ülésén
Shearing: MNB kamatemelés és 320 forintos euró jöhet
BofA: konvergenciaprogram révén 3 százalék alatt lehet a hiány
Karvalits: óvatos monetáris politika kell az IMF-tárgyalások alatt
A magas infláció ellenére sem várható kamatemelés a londoniak szerint
Király Júlia kamatot emelt volna
A pénteken közzétett felmérésben részt vevő 19 elemző közül 12 vár 50 bázispontos kamatemelést, 5 elemző 25 bázispontra számít, ketten pedig úgy vélik, hogy a monetáris tanács változatlanul hagyja a 6,5 százalékos jegybanki alapkamatot.
A válaszok még az IMF-konzultáció megszakadása előtt érkeztek be a Reutershez.
A decemberi kamatemelés után jó időre beragadhat a kamatszint, az elemzők többsége ugyanis 7,0 százalékos alapkamatra számít 2012 végén is, bár már jónéhányan gondolják úgy, hogy a kamat visszaesik 6,5 százalékra.
A megkérdezett elemzők szerint jövőre stagnálni fog a GDP.
MTI

Eladó lakás 8100 Erdõdy Pálfy Tamás , Várpalota, Veszprém, 6 000 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Pecz Samu u., Budapest XI. ker, 59 900 000 Ft
Eladó lakás 1111 Beregszász út, Budapest XI. ker, 28 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Frankhegy u., Budapest XI. ker, 12 500 000 Ft
Eladó lakás 1111 Rahó u., Budapest XI. ker, 29 990 000 Ft
Eladó lakás 1111 Sasadi út, Budapest XI. ker, 18 900 000 Ft
Eladó családi ház 2217 Viola utca, Gomba, Pest, 13 000 000 FtTovábbi eladó ingatlanok
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 79 650 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 49 300 Ft / hónap
Kiadó lakás 1111 Kaptárkõ u., Budapest XI. ker, 80 000 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 118 800 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 240 300 Ft / hónap
Kiadó iroda 1111 Budapest XI. ker, 237 600 Ft / hónap
Kiadó iroda 1131 Visegrádi u., Budapest XIII. ker, 200 000 Ft / hónap
Kiadó lakás 1071 Marek József u., Budapest VII. ker, 40 000 Ft / hónapTovábbi kiadó ingatlanok




Csak Brüsszelnek köszönhetjük, hogy nem 320 forint egy euró









