Az első negyedévben tetőzhet az infláció


Az elemzői várakozásoknál magasabb lett idén januárban az infláció. A szakemberek előzetesen 5,7 százalék körüli adatra számítottak, ehhez képest a 6,4 százalékos adat negatív meglepetést okozott. Az áremelkedés elsősorban a benzin jövedéki adójának emelkedésével magyarázható, az üzemanyagok ára a vártnál nagyobb mértékben nőtt.

A KSH a GDP statisztikával egy időben, péntek reggel publikálta a 2010. januári inflációs jelentést, amely éves szinten élesen emelkedő pénzromlási ütemről árulkodott. A fogyasztói árindex januárban 6,4 százalékkal emelkedett éves szinten, ami két tényezőnek volt köszönhető. Egyrészt a relatíve alacsony, 2009. januári bázisérték miatt, másrészt pedig az idén januártól életbe lépő jövedéki adóemelés nyomán jelentősen felpörgött az üzemanyag-árak drágulása. Mint ismert, idén január 1-től a gázolaj jövedéki adója literenként 7,6 százalékkal, míg az ólmozott benzin és a petróleum hasonló adómértéke 5,9 százalékkal nőtt. A várakozásokhoz képest egyébként itt is komoly eltérés látszott, hiszen az elemzők átlagosan 5,7-5,8 százalékos inflációt vártak.

"Az inflációs ütem a várakozások szerint valamikor az első negyedévben érheti el csúcspontját, majd azt követően tartósabb dezinfláció indul meg a gazdaságban, vagyis az árak tartósan süllyedni kezdenek" - olvasható az Equilor elemzésében. Az MNB ezzel kapcsolatban a kamatdöntő ülések alkalmával már többször is jelezte, hogy igencsak megnőtt az esélye annak, hogy a pénzromlás üteme a jegybanki 3 százalékos inflációs cél alatt fog alakulni belátható időn belül.

Ezt támasztja alá a jegybank inflációs előrejelzésre vonatkozó legyezőábrája is. Az ábra tanulsága szerint a legvalószínűbb szcenárió, hogy az év/év alapú infláció az idei harmadik negyedévben beáll a 2 százalék körüli szegmensbe. A fogyasztói árdrágulás üteme egyébként a legélesebben a 2010-es év közepén fog csökkenni, amikor a 2009. júliusi áfa- és jövedéki adóemelés hatása ”elkopik” az év/év alapú összehasonlítás miatt.

Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Szertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiaconSzertefoszlottak az illúziók a magyar reklámpiacon

Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 2012-02-11 ] Végre leszállt a Malév - Suzka
" Álljon meg a szentséges körmenet!! Az ember azt hinn..."
[ 2012-02-11 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Épelméjű
" @cinka "a bankárok soha nem voltak hülyegyerekek" ..."
[ 2012-02-10 ] Már a tőzsdén is beköszöntöttek a mínuszok - tözsdebéka
" dehát ez szép a tözsdében,mikor mindenki fagyhalált ..."
[ 2012-02-10 ] Havi több tízezer forintos könnyítés lehet az új árfolyamgát - B_K
" Megpróbálok segíteni, de én is csak a ma benyújtott ..."
[ 2012-02-10 ] Orbán: a jogászhallgatók számár nullára kellett volna visszavenni - carey200
" A jogász kari létszámokat Orbán egyetemre kerülése e..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.