Az emberi természetből adódik a pénzügyi válság


Az egykori Fed-elnök, Alan Greenspan szerint az emberi természetből adódik a pénzügyi válság, így a jövőben is lesznek válságok a világgazdaságban. Greenspant nagyon sokan a jelenlegi válság egyik okozójának tartják.

Az amerikai jegybank előző elnökét a BBC televízió az amerikai Lehman Brothers nagybank összeomlásának és az ezt követő globális pénzügyi pánik kezdetének első évfordulóján szólaltatta meg.

Alan Greenspan szerint minden pénzügyi válság különböző természetű, de van egy alapvető közös okuk: az emberek a hosszú prosperitás időszakában megingathatatlanul képesek hinni abban, hogy a jólét folytatódik.

A volt Fed-elnök szerint a mostani válság az amerikai nem elsőrendű - subprime - jelzálogadósi körből indult ki, de bármely más oka is lehetett volna, "ha nem ez, akkor valami más előbb-utóbb bizonyosan előkerül".

Úgy vélte, a befektetési banki szakma tudatában volt annak, hogy alulárazza a kockázatot, és annak is, hogy ez valamikor korrekcióhoz fog vezetni, de a bankosok közül túl sokan arra számítottak, hogy jó előre észreveszik a fordulópontot.

A veterán pénzügyi szakértő azt mondta: az évtized elejétől a fejlődő térségben robbanásszerű jövedelemnövekedés kezdődött, olyan mértékű, amelyet egyszerűen nem lehetett elégséges költekezéssel felszívni. Így a megtakarítási ráták igen jelentős mértékben emelkedtek, ami erőteljes lefelé irányuló nyomást gyakorolt a hosszú távú kamatokra.

Alan Greenspan szerint ténylegesen ekkoriban kezdődött a  kötvénypiac globálissá válása, és a hosszú távú kamatokat, amelyeket korábban alapvetően az egyes országok belső gazdaságai határoztak meg, hirtelen szintén globális tényezők kezdték alakítani.

Ez azt eredményezte, hogy az egyes nemzetgazdaságok egy jelentős szelete gyakorlatilag kikerült a jegybankok és a pénzügypolitikát felügyelő hatóságok kezéből. A kötvények, jelzálog-kötelezettségek és egyéb befektetési konstrukciók globálissá vált piaca a hozzávetőleg 2002-ben indult, jórészt máig is tartó folyamat során az ellenőrzés nagyon nagy részét átvette a kormányoktól - mondta Alan Greenspan.

A Fed előző vezetője szerint a piaci újraszabályozásra tett legutóbbi kísérletek reakciónak tekinthetők a mostani, "évszázadonként egyszer előforduló" válságra. A baj ezzel az, hogy nem lehet szabad világkereskedelmet folytatni erősen korlátozó, erősen szabályozott belső piacokkal, és ezzel az ellentmondással a döntéshozók szembesülni fognak - tette hozzá.

MTI/Menedzsment Fórum




Velünk jobban jársz!

Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!

hirdetés
Roubini: "elkezdődhet a piacok szárnyalása - most legalábbis úgy tűnik"Roubini: "elkezdődhet a piacok szárnyalása - most legalábbis úgy tűnik"

Roubiniék szerint a tőzsde az év közepéig tartó szárnyalásnak indult.

.
Olvasói sarok - fórum
[ 16:48 ] Roubini: "elkezdődhet a piacok szárnyalása - most legalábbis úgy tűnik" - Épelméjű
" Ha már a semmihez sem értő Roubini is emelkedést vá..."
[ 13:40 ] A Tescóval is fel kell majd vennie a versenyt a Postának - asdfgh
" Ezt a cikket biztos vmi komoly szakember írta. Kira..."
[ 11:57 ] A magyarok dolgoznak a legkevesebbet életük során az EU-ban - Oázis
" Azért lehetnek a felmérések szerint az elsők, mert 1..."
[ 11:46 ] Tényleg nem érti Lázár, hogy milliárdos károkat okoz? - Tibu
" 2008-at követően nem is álltak sorban a bankok deviz..."
[ 2012-02-07 ] "Visszafordíthatatlan károkat okoz" - kemény kritika a Richtertől a kormánynak - Darth Vader
" Emellett tovább nehezíti a helyzetet, hogy megszűnik..."
További témák >>
hirdetés
elrejt
 
.