Az euró elleni spekulációba kezdett több vezető fedezeti alap, köztük Soros György magyar-amerikai üzletember cége - írta pénteki számában a The Wall Street Journal (WJS).
hirdetés
A New York-i gazdasági lap szerint az alapok az euró további jelentős gyengülésére számítanak. Úgy látják, hogy akár paritás - 1/1-es árfolyam - is kialakulhat a dollár és az euró között. Az euró a tavaly decemberi 1,51 dolláros árfolyamról mostanáig 1,35 dollárig esett.
A WJS szerint a fedezeti alapok képviselői február 8-án Manhattan előkelő, Upper East Side nevű negyedében egy szűk körű üzleti vacsorán arról tartottak eszmecserét, hogy miként lehet profitálni a görög adósságválság miatt az euró körül kialakult helyzetből.
A házigazda egy befektetési bank volt, a vendégek több előadást hallgattak meg, majd egyetértésre jutottak abban, hogy kialakulhat az euro-dollár paritás - írta a WSJ.
A fedezeti alapok akcióinak pontos hatását lehetetlen kimutatni, annyi azonban biztos, hogy fokozták az euróra nehezedő eladói nyomást, és Európai Uniót is ösztönözték a görög válság kezelésére - írta a New York-i lap, amely szerint nincsen abban kivetnivaló, ha több alap egyszerre ugyanolyan pénzügyi műveleteket végez, amennyiben a felügyelet nem mutat ki tiltott összejátszást a szereplők között, ebben az esetben pedig a hatóságok semmi ilyesmiről nem számoltak be.
Ugyanakkor volt már eset, amikor az alapok közti informális egyeztetések, és a megbeszélések után megmutatkozó piaci magatartás heves bírálatokat váltott ki. 2008-ban nagy fedezeti alapok vezetői egy találkozón arra jutottak, hogy a Lehman Brothers jövője igen sötét és bizonytalan, majd a befektetési bank összeomlására kezdtek spekulálni, amivel bankárok és befektetők szerint felgyorsították a társaság hanyatlását - írta a WSJ. A Lehman Brothers 2008 szeptemberi csődje volt a világméretű pénzügyi válság elmélyülésének nyitánya.
Soros György hétfőn a The Financial Times-ban arra figyelmeztetett, hogy széteshet az euróövezet, ha a tagállamok nem tesznek további lépéseket szerkezetének javítására, és az euró jövője akkor is bizonytalan marad, ha sikerül megmenteni Görögországot.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
Az elmúlt egy évben a maradék illúzió is szertefoszlott a reklámpiac rövid távú magára találását illetően, derül ki a Kantar Media kutatásából. A listaáras költéseket vizsgálva az adatok ugyan még minimális növekedést mutattak, a növekvő kedvezmények miatt ugyanakkor milliárdok tűntek el a piacról.