Az Európai Unió tagállamainak nagyobb részében viszonylag elégedettek személyes körülményeikkel, szociális helyzetükkel az emberek - derül ki egy kedden kiadott uniós szociálpolitikai felmérésből, amely szerint ebben a tekintetben Bulgária után Magyarországon legrosszabb a megítélés a 27 tagország között.
hirdetés
Az úgynevezett Eurobarométer legfrissebb közvélemény-kutatása során adott válaszok alapján mínusz 10 és plusz 10 közötti értékelést készítettek az emberek személyes helyzetéről, amelybe beletartozik az anyagi helyzet és foglalkoztatás, a közszolgáltatások és a szociális ellátás. Az uniós átlag plusz 3,2 pont lett. Az élen Hollandia és a skandináv országok állnak, közülük Dániában a nyolc pontot is elérte az elégedettség. A lista végén Bulgária áll mínusz 1,9 ponttal Magyarország (-0,8 pont) Görögország (-0,6) és Románia (-0,2) előtt.
Vladimír Spidla szociális ügyi biztos szerint az eredmények azt mutatják, hogy az uniónak még nagyobb gondot kell fordítania a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás előmozdítására, mert ez garantálja a jövőbeni szociális jólétet is.
Az Európai Bizottság gondozásában készült jelentés szerint szintén nagyon borúlátónak bizonyultak a magyarok a szegénység és az anyagi egyenlőtlenségek kezelésével országukban. Lettországban és Magyarországon az osztályzat a mínusz 5 pontot sem érte el, igaz, e kérdésben az uniós átlag is negatív, kereken mínusz 2 pont volt.
Külön statisztikákat készítettek a lakhatás költségeiről és a nemzetközi gazdasági válság szociális hatásáról. Előbbiből egyebek között az derül ki, hogy a lakosság most nagyobb arányban (uniós átlagban 4 százalékban) többet költ lakásfenntartásra, illetve törlesztésre, mint tíz évvel ezelőtt. A válsággal kapcsolatban a jelentés azt állapította meg, hogy korai még teljes mérleget vonni, de az látható, hogy a tagországok szociális kiadásainak alakítása hozzájárult a krízis miatt nehéz helyzetbe kerültek támogatásához.
Budai ingatlaniroda keres több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat.
Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része (kétharmada) is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a pszentesi@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-37-74-es számon!
A következő héten megjelenő, várhatóan kedvezőtlen makrogazdasági adatok forintgyengítő hatását az ellensúlyozhatná, ha végre leülnének tárgyalni a kormánnyal a nemzetközi felek - derül ki a Raiffeisen Bank heti elemzéséből.